Hirdetés

Tudtátok, hogy Arnold Schwarzenegger egyszer Terminátorként okozott pánikot egy étteremben?

|

A teljes sminkben betoppanó színész a frászt hozta a vendégekre és a személyzetre a Terminátor - A halálosztó forgatása alatt.

Hirdetés

1984-ben, a Terminátor - A Halálosztó bemutatója idején még nem létezett a mai értelemben vett, szabadon hozzáférhető Internet, emiatt akkoriban nem is futhatott akkorát az a sztori, amit Arnold Schwarzenegger a The Tonight Show vendégeként osztott meg a műsor házigazdájával, a legendás Johnny Crasonnal, és persze a tévénézőkkel.

A testépítőből lett színésznek épp akkor indult be a karrierje; már leforgatta a Conan, a barbárt és a Conan, a pusztítót, a közönség pedig elkönyvelte őt mint, mint aki kizárólag hősies alakokat személyesít meg a filmvásznon. Ezért számára is izgalmas kaland volt átruccanni a másik oldalra, és belebújni egy igazán gonosz szereplő bőrébe James Cameron sci-fijében.

Hirdetés

Miközben Schwarzenegger erről mesélt Carsonnak, azt is felelevenítette, hogy amikor azt a jelenetet forgatták, amelynek során a T-800-as egy kamion kerekei alá kerül, úgy döntött, egy közeli elegáns étteremben teszteli sminkje hitelességét. És miután tényleg úgy festett, mint akin áthajtott egy kamion, a rendelést felvevő alkalmazott szörnyen megrémült a véres emberhegy látványától, kinek cafatokban lehámló bőre alól krómozott fém villant elő. Erre aztán a vendégek is sikoltozva próbáltak menekülni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)