Hirdetés

Itthon is az elsők között láthatjuk majd a Twin Peaks új évadát

|

Kevesebb mint két hónapon belül visszatér a Twin Peaks, a '90-es évek egyik legemlékezetesebb sorozata. Szerencsére Magyarországon is a tévéképernyőkre kerül, és nem is kell sokat várnunk rá.

Hirdetés

Mindössze 30 részt élt meg, de jelentős nyomot hagyott a Twin Peaks. 26 évvel a második évad után az eredeti készítők, David Lynch és Mark Frost újraélesztik, és nagyon sok régi színész és szereplő visszatér.

Május 21-én lesz a premier az Egyesült Államokban, itthon pedig csak május 22-én 22:00-ig kell várni, hogy megnézhessük az első két részt az HBO-n. Az epizódokat angol szinkronnal, magyar felirattal adják. A csatorna ezt megelőzően az első két évadot is vetíteni fogja, illetve az HBO GO előfizetők számára is elérhetővé teszi azokat. Május 29-én szintén dupla résszel folytatják, majd hetente érkeznek újabbak. Az új évad 18 részből áll, úgyhogy lesz mivel elütni az időt a nyári szünetben. 

Aki lemarad, az HBO GO-n pótolhatja a lemaradást, ha nem akar az internet szürke bugyraiban mászkálni.

Összesen több mint 20 visszatérő és 30+ új színész tűnik fel benne, köztük például a Nine Inch Nailsből ismerős Trent Reznor.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)