Hirdetés

Úgy tűnik, hogy készül a Joker folytatása

|

Bár a projektről egyelőre nagyon keveset tudni, de a 2019-es film elsöprő sikere után a Warner Bros. értelemszerűen második részt is akar.

Hirdetés

A Joaquin Phoenix és Todd Phillips nevével fémjelzett Joker film bebizonyította, hogy DC-oldalról is érkezhetnek fantasztikus képregényfilmek. A maga egymilliárd dollárt is meghaladó bevételével ez lett a valaha volt legnagyobb bevételt termelő R-es besorolású film. Ezt látva a Warner fejeseinek szemei előtt valószínűleg Dagobert bácsi módjára jelentek meg a dollárjelek, és minden követ megmozgatnak, hogy készüljön folytatás.

Hirdetés

A napokban látott napvilágot egy jelentés, mely a Warner jövőbeni terveit részletezi, ebben például szó esik J.J. Abrams által kalapált új Superman filmről, melyben a jelek szerint a címszereplő fekete lesz. Emellett szó esik arról, hogy továbbra is tervben van a folytatás a Jokerhez.

Ez persze nem újdonság, hiszen már a film megjelenése után volt szó második részről, és sem a rendező Todd Phillips, sem a főszereplő Joaquin Phoenix nem zárkózott el a lehetőségtől. Egyelőre azonban nem tudjuk, hogy bármelyikük visszatérne-e a közeljövőben egy folytatásra.

Bár Phillips remek munkát végzett, ha ő nem állna kötélnek, a Warner valószínűleg találna másik rendezőt egy esetleges folytatásra. Egészen más a helyzet azonban Phoenixszel, aki nélkül valószínűleg elképzelhetetlen lenne egy második rész.

Ti örülnétek, ha folytatást kapna a Joker?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)