Hirdetés

Úgy tűnik, közel 40 ezer magyar mozinéző nem akart sokat gondolkodni a hét utolsó napjaiban

|

Kétségtelen, hogy szépen rajtolt a Halálos iramban 9. a magyar mozikban.

Hirdetés

A Halálos iramban franchise filmjei már korábban sem igényeltek túlzott odafigyelést a nézők részéről, és a legtöbben valószínűleg nem is azért ültek be egy-egy részre, hogy mélyenszántó gondolatokkal és kusza cselekménnyel találkozzanak. Persze ennek ellenére nem lehet értéktelennek nevezni a szériát, hiszen világszerte rengetegen rajonganak érte, és a legújabb felvonása bizony kis hazánkban sokakat vonzott a mozikba.

Hirdetés

A Filmforgalmazók Egyesületének tájékoztatója alapján az előző hét utolsó napjaiban, pontosabban június 24. és 27. között összesen 39605 jegyet váltottak a Halálos iramban 9-re, ami több mint 65,5 millió forintos bevételt jelent. A film így eddig egyértelműen az idei év legjobb mozis nyitásának tekinthető Magyarországon, és nem mellesleg simán lehagyta többek között a Démonok között 3-at, illetve a Hang nélkül 2-t is. Máshol is ugyanilyen népszerű a produkció, az Egyesült Államokban és Kanadában eddig 70 millió dollárt hozott, míg a többi piacon összesen 334,9 milliót.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Persze nemcsak színtiszta akcióra voltak kíváncsiak a magyarok az előző héten. Íme a vizsgált időszakra vonatkozó top 5-ös lista:

1. Halálos iramban 9 (39605 jegy)
2. Nyúl Péter 2. - Nyúlcipő (12940 jegy)
3. Hang nélkül 2. (7586 jegy)
4. Luca (7314 jegy)
5. Sokkal több, mint testőr 2. (4765 jegy)

Ti láttátok már a Halálos iramban 9-et?

Kritikák, filmes érdekességek, magyar szinkron és hazai filmkultúra - a Puliwood a te oldalad is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)