Hirdetés

Új előzetes vezeti fel A Mandalóri évadzáróját

|

Vészesen közeledik A Mandalóri harmadik szezonjának utolsó része, erre egy új kedvcsináló emlékeztet bennünket.

Hirdetés

Múlt szerdán megkapták a Star Wars-rajongók A Mandalóri sorozat harmadik etapjának egyik legjobb részét, az idő pedig megállíthatatlanul pörög, alig két nap múlva már itt is van a finálé. Ennek kapcsán tettek közzé most egy trailert, amit alább ti is meg tudtok nézni - természetesen a jól megszokott módon most is pattintottunk rá magyar feliratot.

Az előző részben ugyebár végre maga Gideon moff is visszatért, és egyből be is dobta legújabb seregét, a beskar páncélos rohamosztagosokat, egyúttal elfogta a címszereplőt, Din Djarint - bár egyes vélemények szerint igazából már nem is ő, hanem inkább Bo-Katan Kryze a sorozat főszereplője. 

Hirdetés

Minden adott tehát egy kellően ütős lezáráshoz, ami korántsem az egész "mandóverzum" végét jelenti, hiszen még idén augusztusban érkezik a nagyjából ugyanekkor játszódó Ahsoka sorozat, illetve azt is tudjuk, hogy a három készülő új Star Wars-film egyikét Dave Filoni rendezi, és ebben a moziban futnak majd össze A Mandalóri, a Boba Fett könyve és az Ahsoka szálai. 

Mondanunk sem kell, a szezonzáró után egyből jelentkezni fogunk a harmadik évad kritikájával írott és videós formában is. Nektek eddig hogy tetszik a sorozat mostani fejezete? 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)