Hirdetés

Új előzetesen Az Igazság Ligája rendezői változata, a film több mint felét még sosem láttátok

|

Az HBO Max-re készülő Zack Snyder-féle film frissen kiadott trailere nagyrészt már látott képsorokat tartalmaz, azonban akadnak újdonságok is.

Hirdetés

A Zack Snyder víziói alapján újravágott Az Igazság Ligája filmről szinte hetente érkeznek az új információk, mely egyébként nem jellemző az alapvetően titkolózó filmiparra. No persze az HBO Maxra készülő film esetében a nagyobb csavarokat a 2017-es mozi már lelőtte, így kevés rejtegetnivaló van a projekt kapcsán, azonban a kimagasló költségvetést tekintve joggal várunk jelentős újdonságokat. Az új előzetest látva azonban egyelőre vegyesek az érzéseink.

Hirdetés

A rendező a Twitteren tette közé a legújabb trailert, mellyel kapcsolatban határozottan elmondhatjuk: nem sok újat mutatott. Azt leszámítva, hogy most az egész fekete-fehér, szinte teljes egészében megegyezik a DC FanDome-on bemutatott korábbi kedvcsinálóval

A már korábban is használt, Leonard Cohen előadásában felcsendülő Hallelujah című szám kíséretében figyelhetjük, ahogy a szuperhősök felveszik a harcot az idegen erőkkel szemben. Itt valóban találhatunk új jeleneteket; feltűnik például Darkseid, akit a 2017-es moziból teljesen kivágtak. Emellett újragondolt vizuális effekteket kapott Superman és Steppenwolf is. Az új előzetest alant tekinthetitek meg:

Az új képsorokkal meglehetősen szegényesen ellátott előzetes főleg annak tükrében meglepő, hogy annak kapcsán Snyder elmondta, hogy az HBO Max-ra készülő, közel négy órás filmben nagyjából két és fél órányi, korábban soha nem látott jelenetet használnak fel. Ezek nagy részét még 2016-ban forgatta le, azonban a projektet átvevő Joss Whedon végül teljesen kihagyta őket a kész filmből. 

Valószínű, hogy még nagyban zajlik az utómunka a jeleneteken, ezért nem láthattunk túl sokat belőlük, de mivel megjelenési dátumként ismét 2021 tűnt fel, így jó eséllyel hamarosan kapunk majd izgalmasabb előzeteseket is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)