Hirdetés

Új mutánsok - teljesen átgyúrják a filmet és végül az MCU része lesz?

|

Töröltek minden utalást a korábbi X-Men mozikra, a film újdonságként kezeli majd a mutánsok felbukkanását.

Hirdetés

A többszörösen elhalasztott Új mutánsok kapcsán már sokféle hírt és pletykát olvashattunk, legutóbb például arról hallottunk, hogy a Disney inkább nem is küldi moziba a filmet, bőven megelégszik azzal, ha a Disney+ streaming szolgáltatáson lesz a premier. Nos, a jelek szerint fordult a kocka, sőt, elvileg egészen fontos szerepet szán majd az Új mutánsoknak a Disney/Marvel.

Hirdetés

FandomWire értesülései szerint Kevin Feige nem tétlenkedik. A Marvel Studios fejese egyből elkezdte átformálni a sanyarú sorsú Új mutánsok mozit, ami elvileg alapvetően elég pocsék lett. Most viszont nem csak a film felturbózásán dolgoznak, hanem annak történetét is átdolgozzák. Amennyiben hitelesek a most felröppent pletykák, úgy törlik az X-Men csapatra vonatkozó összes utalást az Új mutánsokból, illetve azokat a jeleneteket is kiveszik, amelyekben már ismert jelenségként utalnak a mutánsok létezésére. Mindezekre nyilván azért lehet szüksége Feige-nek, mert az MCU közelébe akarja áthelyezni a filmet, könnyen lehet, hogy végül az Új mutánsok a Marvel filmes univerzumának fontos része lesz, és épp ezzel a mozival kezdik el bevezetni a mutánsokat ebbe a világba. Ha minden igaz, akkor egyébként a film stáblistás jelenetében Jon Hamm tűnt volna fel Mister Sinisterként, de ezt is törölték menet közben. 

Az Új mutánsok 2020 áprilisában kerül jelen állás szerint a mozikba, de most már tényleg félve írunk le bármi konkrétumot a filmmel kapcsolatban. Nektek tetszene, ha tényleg az Új mutánsok jelentené a mutáns faj belépőjét az MCU-ba? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)