Hirdetés

Az első két rész több színésze is visszatérhet az új Szellemirtók-filmben

|

A Jason Reitman által rendezett mozi egy valódi folytatás lesz, és most úgy tűnik, néhány jól ismert arc is visszaköszönhet majd benne.

Hirdetés

A Sony már dolgozik egy vadonatúj Szellemirtókon, amiről eddig nagyjából annyit tudni, hogy gyerekek lesznek a főszereplői, és például a Stranger Things fiatal sztárja, Finn Wolfhardot is láthatjuk a mozivásznon. Sőt, nagy valószínűséggel még a régebbi szereplők közül is feltűnik majd néhány.

Hirdetés

Sigourney Weaver nemrég azt nyilatkozta, hogy az új részben ő is visszatér, és az első két részhez hasonlóan ismét Dana Barrettet fogja alakítani. Ráadásul szavaiból arra lehetett következtetni, csatlakozik hozzá Bill Murray és Dan Aykroyd is, akik szintén kulcsszereplői voltak a '80-as években megjelent filmeknek. Azonban az eredeti csapat még így sem fog összejönni, hiszen 2014-ben sajnos elhunyt az Egon Spenglert alakító Harold Ramis, arról pedig egyelőre nincs információnk, hogy a Winston Zeddemore-t játszó Ernie Hudson visszatér-e az új filmben.

A tervek szerint a Jason Reitman-féle Szellemirtók 2020. július 10-én debütál a mozikban. Ti várjátok már?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)