Hirdetés

Újabb fotókat mutatunk az Uncharted filmből

|

Az év első napján eddig nem látott képek érkeztek a Nathan Drake fiatalkorára fókuszáló filmadaptációból.

Hirdetés

Amennyire várjuk az Uncharted filmet, legalább annyira tartunk is tőle, elvégre számtalanszor megégettük már magunkat, amikor azt hittük, hogy végre értékelhető adaptáció születik, csakhogy az esetek túlnyomó többségében egyik irányban sem működik megfelelően az átjárás a médiumok között.

Nyomasztó fölényben vannak a silány produkciók, mindegy, hogy filmek játékadaptációját, vagy játékok filmadaptációját nézzük, de azért van remény, hogy a Ruben Fleischer (Zombieland) rendezésében és Tom Holland főszereplésével készülő készülő Uncharted a másik halmazban landol.

Hirdetés

Erről leghamarabb a bemutatót követően győződhetünk meg, ugyanis bármilyen izgalmasnak tűnik majd a régóta ígérgetett trailer, már megtanultuk, hogy a legvacakabb filmekből is össze lehet vágni olyan előzetest, aminek láttán azonnal rohannánk jegyet vásárolni. Mindenesetre most megnézhetünk négy újabb képet az Uncharted filmből, amelyek egyértelművé teszik, hogy valamilyen kincs áll majd a történet középpontjában.

Az Uncharted a jelenlegi tervek szerint július 15-étől lesz megtekinthető a hazai mozikban. A már említett Holland mellett láthatjuk benne Mark Wahlberget Victor Sullivanként, Sophia Taylor Alit Chloé Frazerként, továbbá felbukkan még Tati Gabrielle és Antonio Banderas is egyelőre tisztázatlan szerepekben.

Ti megnézitek majd?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)