Hirdetés

Újabb Star Wars-film veszíthette el az alkotóit

|

Írók nélkül marad az a Star Wars-mozi, amin a Lost társalkotója dolgozott.

Hirdetés

Nagyon keveset tudni a jelenleg is készülő Star Wars mozifilmekről, melyek közül a két legnagyobb dobásnak tekinthető versenyző, a Patty Jenkins-féle Rogue Squadron és Kevin Feige saját Csillagok háborúja-mozija is a kukában landolt. Az azonban nem volt titok, hogy új filmen dolgozik például Damon Lindelof és Sharmeen Obaid-Chinoy. Nos, maradjunk annyiban, hogy dolgoztak, a legfrissebb infók alapján ugyanis immár a múltidő az indokot Lindelof, valamint az írásban segédkező Justin Britt-Gibson esetében is.

A hírek szerint Lindelof és Britt-Gibson még február közepén adták le a forgatókönyv vázlatát, majd pár nappal később köszönték szépen, vették is a kabátjukat és távoztak. Nagyon úgy fest tehát, hogy a Lucasfilm nem volt megelégedve a szkripttel, vagy egészen egyszerűen csak teljesen más irányt képzeltek el a filmnek. 

Hirdetés

Az Above the Line információi szerint egyedül Sharmeen Obaid-Chinoy maradt a fedélzeten (ő korábban például a Ms. Marvel több epizódján is dolgozott), továbbra is ő a film rendezője, a forgatás pedig elvileg jövő februárban indul, a bemutató 2025 decemberében várható - hacsak nem csúszik.

Mindeközben Taika Waititi Star Wars-filmje elvileg kezd formálódni, illetve ha minden igaz, saját mozival jelentkezik majd a most még a Deadpool 3-on dolgozó Shawn Levy is. Tévésorozatok terén biztosan sínen van az utánpótlás, hiszen a Rossz Osztag animációs sorozat második évada és A Mandalóri harmadik szezonja jelenleg is fut, sőt még idén érkezni fog a Visions második felvonása, a Young Jedi Adventures, élőszereplős sorozatok közül pedig az Ahsoka és a Skeleton Crew. 

A jövőre várható The Acolyte széria forgatása jelenleg is zajlik, és ha közben nem gondolják meg magukat a Lucasfilm fejesei, valamikor egy Lando sorozatot is kapni fogunk.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)