Hirdetés

Újra lesz házigazdája az Oscar-díjátadónak, és már sejteni lehet azt is, hogy kicsoda

|

Több évnyi hiátus után megint házigazdát kap az Oscar-gála.

Hirdetés

A régi nagyok, mint Whoopi Goldberg, Billy Crystal vagy Steve Martin többször helyt tudtak állni Oscar-házigazdaként, de később általánossá vált, hogy folyamatosan cserélődnek ebben a szerepben a sztárok, kevesen tudtak igazán emlékezetesek maradni (utoljára talán 2009-ben sikerült ezt Hugh Jackmannek). Az elmúlt három évben azonban egyáltalán nem volt házigazdája ennek a gálának, utoljára 2017-ben és 2018-ban kapta meg ezt a feladatot Jimmy Kimmel.

2019-ben aztán Kevin Hart lett volna a házigazda, de ő később visszalépett, mivel elég nagy botrány alakult ki a személye körül egyes homofóbnak ítélt tweetjei miatt. 2020-ban és 2021-ben nem is kerestek új házigazdát, idén viszont változik a helyzet.

Hirdetés

Bizony a 94. Oscar-díjátadónak ismét lesz házigazdája, ez már hivatalos. Azt viszont egyelőre nem jelentették be az illetékesek, hogy kit is fogunk látni ebben a szerepkörben. A The Hollywood Reporternek viszont van egy elég jó tippje: a magazinnak nemrég mindenki Pókembere, Tom Holland adott interjút, mely során elmondta, szívesen lenne Oscar-házigazda. Ez az illetékesek fülébe is eljuthatott, mivel a magazin szerint azóta tényleg megkeresték egy ajánlattal Hollandet.

A hivatalos bejelentésig persze nem lehetünk biztosak abban, hogy tényleg Tom Holland üdvözöl majd mindenkit március 27-én a 2022-es Oscar-gálán, de egyáltalán nem lenne meglepő, hogy végül így döntene az Akadémia.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Kritikák, filmes érdekességek, magyar szinkron és hazai filmkultúra - a Puliwood a te oldalad is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)