Hirdetés

Valaki átverte az egész világot, mégsem lesz deepfake-sztár Bruce Willis

|

A színész nem adta el digitális képmását. Nem tudni, honnan indult a pletyka, de a hír kamu volt.

Hirdetés

Pár napja írta meg nagyjából a világ összes újsága - mi is -, hogy Bruce Willis az első színész, aki hivatalosan is engedélyezte deepfake-klónjának felhasználását filmekhez, sorozatokhoz, reklámokhoz.

A Telegraph akkor azt írta, hogy a Deepcake nevű amerikai cég használja majd a "digitális ikrét", miután tavaly egy orosz telefonszolgáltatás, a MegaFon reklámjában már bevetették a techológiát, azaz egy másik színész testére tették az ő arcát. A hír addig igaz, hogy valóban elkészült az említett reklám, és tényleg az amerikai Deepcake cég műve volt a virtuális Bruce Willis.

Hirdetés

Itt meg is nézhetitek az eredményt:

Akkor a színész ezt nyilatkozta:

"Tetszett az a precizitás, amellyel a karakteremet megalkották. Ez egy minifilm volt a szokásos akció-vígjáték zsáneremben. Számomra ez remek lehetőség, hogy visszautazzak az időben. A modern technológia megjelenésével még akkor is tudtam kommunikálni, dolgozni, és részt venni a forgatáson, amikor én egy teljesen másik kontinensen voltam. Nagyon új és érdekes élmény, hálás vagyok az egész csapatnak érte."

A megállapodás azonban erre az egy projektre szólt, Bruce Willis nem engedélyezett semmi többet, és végképp nem adta el a képmását senkinek; az kizárólag az ő tulajdonát képezi továbbra is. Ezt a sztár képviselője mondta el a Yahoo Entertainmentnek. Nem tudni, honnan indult a pletyka, mindenesetre most hivatalos cáfolat érkezett rá.

Márciusban jelentette be Bruce Willis családja, hogy a színész afáziában szenved, ezért kénytelen feladni a karrierjét.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)