Hirdetés

Valaki több mint 650 millió forintért vett meg egy klasszikus képregényt

|

A kifejezetten régi füzet meglepően jó állapotnak örvend, valószínűleg ez is sokat dobott az értékén.

Hirdetés

Batman először 1939-ben, a Detective Comics 27. számában debütált, azonban nem sokkal később, 1940-ben megkapta első saját képregénysorozatát is, ami az évek során rengeteg résszel bővült. A széria részét képező Batman #1 a maga idejében mindössze 10 centbe került, ám a jelek szerint az elmúlt évtizedek alaposan felemelték az árát, ugyanis nem olyan régen valaki egészen elképesztő összegért jutott hozzá egy példányhoz.

Hirdetés

Egy aukció során 2,2 millió dollárért, azaz jóval több mint 650 millió forintért kelt el a Batman #1 egyik példánya, ami így azonnal a legdrágább, nyilvánosan eladott Batman-képregénnyé is vált. A hírek szerint a füzet egy Billy T. Gates nevű gyűjtő tulajdonában volt nagyjából 40 évig, aki még 1979-ben vásárolta meg azt 3000 dollárért, ami az inflációt figyelembe véve 11 ezer dollárnak felel meg manapság. Sajnos Gates 2019-ben elhunyt, így a fiáé lett a a különleges darab.

A füzet egyébként határozottan remek állapotban van a korához képest, ugyanis a 10 pontból 9,4-et kapott a minőségéért a Certified Guaranty Companytól. Egyébként Batman-képregények terén korábban a Detective Comics #27 egy példánya volt a csúcstartó, ami 1,5 millió dollárért cserélt gazdát.

Ti mennyit lennétek hajlandóak fizetni egy klasszikus képregényért?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)