Hirdetés

Végre életjelet adott Jamie Foxx, de továbbra sem lehetünk nyugodtak

|

A színész az Instagramon üzent rajongóinak.

Hirdetés

Már három hét telt el azóta, hogy Jamie Foxxot egy atlantai forgatásról tisztázatlan egészségügyi vészhelyzet miatt kórházba kellett szállítani. Arról, hogy mi történt a színésszel, vagy hogy pontosan milyen állapotban van, változatlanul nem nyilatkoznak az orvosai, de a hozzátartozói és a képviselői is szűkszavúan fogalmaznak, miközben a bulvársajtó magas vérnyomásról és stroke kockázatáról pletykált.

Foxx kórházba kerüléséről a lánya, Corrine számolt be, és bár akkor még úgy tűnt, hogy nem történt nagyobb baj, aggodalomra adott okot, hogy a színész azóta sem hagyhatta el a kórházat. Azóta mindössze annyi változott, hogy az Instagramon kifejezte a háláját a rajongóinak, egy Insta-sztoriban pedig köszönetet mondott Nick Cannonnak, aki átveszi a helyét a hatodik évadára készülő Beat Shazam tévés vetélkedőben.

Hirdetés

Az említett Instagram-bejegyzés meglehetősen rövidre sikerült, mindössze annyi áll benne, hogy nagyra értékeli a sok szeretetet, amit kapott, és emiatt áldottnak érzi magát. 

Mivel félő, hogy Jamie Foxx még belátható ideig nem lesz olyan állapotban, hogy dolgozhasson, a Netflix nélküle folytatja új filmjét, a Back in Actiont. A színészt legközelebb a They Cloned Tyrone és a God is a Bullet című produkciókban láthatjuk.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)