Hirdetés

A Venom 2 címe egy kozmikus főgonosz érkezését is előrevetítheti

|

Könnyen lehet, hogy a közeljövőben Venomnak (és talán Pókembernek) nem csak Vériontóval, hanem egy nála sokkal erősebb lénnyel, a Marvel univerzum egyik leghatalmasabb entitásával is meg kell küzdeni.

Hirdetés

Pár napja megkapta végleges címét a Venom 2, vagyis a Venom: Let There Be Carnage. A legtöbben úgy vélték ekkor, hogy a cím kizárólag az új ellenlábasra, a Woody Harrelson által életre keltett Vérontóra (angolul Carnage) utal, de az amerikai IGN egyik vezető szerkesztője, név szerint Joshua Yehl egy igazán ütős teóriával állt elő, ami bizony alapjaiban forgatná fel nem csak a Sony Marvel filmjeinek világát, hanem az egész MCU-t. Engedjük szabadon együtt a fantáziánkat, és kezdjünk el elmélkedni, milyen lenne, ha Venom összeakadna a szimbióták istenével.

Hirdetés

Yehl szerint a Sony simán választhatta volna az egyik klasszikus képregényes sztori címét, de valamiért mégsem a Maximum Carnage mellett döntöttek, valami kis csavart akartak rakni az alcímbe. Könnyen lehet tehát, hogy itt jóval többről lehet szó, mint Vérontó felbukkanásáról. Szerinte némi változtatások mellett ugyan, de a Absolute Carnage képregényes történetszál fog a mozifilmekben is visszaköszönni (vagy már most, vagy majd idővel, és a Venom 2 még csak a felvezetés lesz). Természetesen nem várható el, hogy mindenki Marvel füzetekkel kelljen és feküdjön, úgyhogy rágjuk is gyorsan át magunkat azon, hogy mi is ez a Maximum Carnage, és hogyan kapcsolódhat a Venom 2-höz. 

Knull, a harcizom szimbióták istene

Az Absolute Carnage egy 2019-ben indult ötrészes minisorozat, amelyhez hosszan taglalható események vezettek, és utóhatásait és a nap végéig lehetne elemezgetni, szóval koncentráljuk csak a számunkra most kifejezetten fontos tényekre: az Absolute Carnage alapjaiban írta át azt, amit a szimbiótákról eddig tudtunk. Korábban kozmikus lényekként, egy idegen fajként hivatkoztak rájuk a képregényekben, most már viszont kiderült, hogy egy több milliárd éves kozmikus entitás, név szerint Knull teremtette őket. Knull, vagyis nemes egyszerűséggel a szimbióták istene nem túl kedves fickó. Először 2018-ban, az akkor épp aktuális Venom képregénysorozat 3. számában találkozhattunk vele, és már ekkor kiderült, nem akarjuk áthívni egy délutáni teázgatásra soha a büdös életben. Knull mindent el akar ugyanis pusztítani, ami az élethez és a fényhez kapcsolódik, örök sötétségbe kívánja borítani az univerzumot. Ennek érdekében teremtette meg a szimbiótákat is, akikkel bármikor tud kommunikálni. Nem mellékesen pedig még egy szimbiótasárkánya is van, csak úgy a talonban. 

Lehet, hogy Pókember is felbukkan a Venom: Let There Be Carnage-ben egy gyors cameo erejéig, de az azért elég valószínű, hogy komolyabb szerepet egyelőre nem szánnak neki. Éppen ezért lenne nagyon fontos, hogy Venom egy grandiózus főellenséget kapjon, erre lenne tökéletes a jó öreg Knull. Az a Knull, aki remekül bonthatja ki Vérontó karakterét is. Cletus Kasady, a Vérontó szimbióta első gazdája ugyanis alapvetően egy nem túlságosan összetett figura, egy elmebeteg sorozatgyilkosról van szó. Sokkal, de sokkal érdekesebbek lehetnének azonban a motivációi, ha a szimbiótájával való első összekapcsolódásától fogva folyamatosan hallana egy hangot a fülében, Knull súgná neki, hogy mit és hogyan csináljon. Például azért, hogy segítsen a világegyetem egy távoli pontjára száműzött istenség visszatérésben, ahogy azt a füzetekben is tette. 

Ő Knull, teljes pompájában

Istenölő 

Knull megjelenése az egész Marvel filmes univerzumra hatással lehetne, és akár még a Thor: Love and Thunder mozival is összekapcsolhatná Venom kalandjait. Egyelőre nem tudjuk, hogy a negyedik Thor filmben pontosan kit is fog alakítani Christian Bale, de sokan azt tippelték (vagy talán annak örülnének a leginkább), ha a tehetséges színész Gorrt, az istenölőt keltené éltere a vásznon. Nos, történetesen a képregényekben Gorr egy olyan különleges fekete fegyvert, a Necrosword néven futó kardot forgat (és öli vele halomszámra az istenségeket), ami eredetileg Knull szimbiótapengéje volt. Csak hogy érezzétek, mire képes ez a kard: Knull egyszer még egy Égit is képes volt lefejezni vele. Tudjátok, az égiek azok a toronyház méretű óriások, akikkel elvileg az Örökkévalók filmben is találkozhatunk majd, nem mellékesen A galaxis őrzőiben látott Tudástér (Knowhere) űrállomás is egy rég halott Égi koponyája. Lehet, hogy épp azé, akit Knull megölt a Necrosworddel? 

Helyére kerül a fehér pókjel? 

Nekem személy szerint alapvetően is eléggé tetszett Joshua Yehl egész Knull-lal kapcsolatos teóriája, de ott kezdtem el végleg imádni a szerkesztő okfejtését, mikor levezette, a szimbióták istenének felbukkanása hogyan vetíthetné elő Venom ikonikus fehér pókjelének feltűnését is. A Marvel képregényeiben ugyebár az eredeti Venom szimbiótát Pókember a Csatavilágon találta a magyarul is megjelent Titkos háború történet során, mikor saját fekete pókjelmeze lerongyolódott. Az idegen lény azonnal felvette Pókfej ruhájának küllemét, és később ezt vitte tovább Venomként is, Eddie Brockra akaszkodva - persze egy ormótlan nagy nyelvvel, és nem kevésbé méretes fogsorral kiegészülve. A 2018-as Venom filmben viszont nem nyúlhattak ehhez az eredettörténethez, így végül Tom Hardy Venomjának mellkasán nem is feszít az a hatalmas fehér pók, ami Pókember hacukáját is ékesítette. De hogy rakhatja mindezt helyre Knull, a szimbióták istene?

Nos, Knull számos egyéb csodás képessége mellett bármikor át is tudja venni az irányítást valamelyik szimbiótája (és az azzal összekapcsolódott egyén) felett. Ekkor az illetőn megjelenik Knull vörös sárkányszimbóluma, ami kísértetiesen hasonlít Pókember és Venom fehér pókjához. Yehl szerint elképzelhető, a filmekben úgy fogják mindent megoldani, hogy Knull hatalmába keríti Venomot, de Eddie Brocknak végül valahogyan csak sikerül kiűznie magából az istenséget. A vörös jel pedig ekkor nem egyszerűen eltűnik róla, hanem "kitisztul", fehérre vált, és hogy minden passzoljon, sárkányból pók lesz. Zseniális megoldás lenne, nem? Talán túl szép is, hogy igaz legyen, és itt gyorsan kanyarodjunk is vissza ahhoz, hogy mindez egy remekül összerakott teória, és nem több annál. Mindenesetre teóriának tényleg egészen kiváló. 

Most rajtatok a sor, meséljetek: ti örülnétek, ha részben vagy egészben megvalósulna mindebből bármi is a későbbi Sony és Marvel Studios filmekben?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)