Hirdetés

Vin Diesel szerint meg fog valósulni a Riddick 4

|

A Halálos iramban franchise-zal elfoglalt színész nem felejtette el másik közkedvelt karakterét sem.

Hirdetés

Jelenleg mindenki a Halálos iramban 9-cel van elfoglalva, ami a pandémia után újranyitó mozik egyik első komolyabb blockbustere, viszont akadnak olyanok, akik nem felejtették el, hogy a franchise hajtómotorja, Vin Diesel egy másik szériát is istápolt korábban és lóg a rajongóknak egy új résszel.

Ez a Riddick, amely kapcsán Diesel már 2019-ben bejelentette, hogy David Twohy (Riddick filmek, A szökevény) elkészítette a negyedik film forgatókönyvének első, nyers változatát. A szkript aztán többször újra lett írva, és 2020 májusában mondta azt a színész Instagramon, hogy megvannak a végleges változattal. Nem nehéz kitalálni, hogy azóta miért nem álltak neki a munkálatoknak, viszont ha hihetünk Dieselnek, akkor hamarosan pozitív fordulatot vesz a történet.

Hirdetés

Vin Diesel jelenleg a Halálos iramban 9-et népszerűsíti, ennek a körútnak a keretében kérdezte meg tőle a GamesRadar újságírója azt, hogy mi a helyzet a Furya névre keresztelt projekttel. A színész pedig biztató nyilatkozatot adott: szerinte Twohy nagyszerű forgatókönyvet írt és már csak időzítés kérdése, hogy mikor lesz lehetőségük a forgatásra, amely a tervek szerint Ausztráliában fog zajlani. Tehát elmondása alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Riddick 4 forgatása felé haladunk. 

Diesel azt is hozzátette hogy nagy sikereket értek el annak idején az Escape From Butcher Bay videojátékkal, és úgy érzi, hogy kihasználhatnák a játéktér előnyeit arra, hogy egy extra fejezetet adjanak hozzá (a filmhez készült szkripthez). Lehetséges, hogy a színész már tud valamit, amit mi nem, és a háttérben egy fejlesztőcsapat dolgozik a következő Riddick játékon is? Vagy ez csak a vágya és semmi több? Ti szeretnétek, ha megvalósulna egy kísérő játék?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)