Hirdetés

Ezzel a 9 Vissza a jövőbe-replikával majdnem Marty McFly lehetsz

|

Bár a legtöbbjük csak külsőre ugyanolyan, mint a filmekben látott megfelelőik, a Vissza a jövőbe kellékei közül meglepően soknak szerezhetjük be valamilyen másolatát.

Hirdetés

Bár a legtöbb cucc, ami a Vissza a jövőbe második részében 2015-öt a távoli jövővé varázsolta, ma is csak álom, több olyan tárgy is akad, ami bár a filmbéli funkcióját nem feltétlenül tudja ellátni, így is elég menő. Ezek közül gyűjtöttünk nektek össze kilenc replikát, amik egy kicsit közelebb hozhatják a filmben látható és a valós 2015-öt.

A légdeszka

Természetesen ezt a listát nem kezdhetjük mással, mint a légdeszkával. Bár rengeteg próbálkozás volt, amik majdnem hibátlanul megvalósították a lebegő gördeszka ötletét, a második részben látott változat sajnos még mindig elérhetetlennek tűnik. Egy a filmbéli kellékről készült replikát ugyan meg is vehetünk, de a vállalkozó szellemű barkácsolóknak egy elég jó tutorial is a rendelkezésére áll, amivel otthon is elkészíthetjük a saját röpképtelen légdeszkánkat.

Fluxuskondenzátor

Bár az időutazás nyitját továbbra sem találtuk meg, a fluxuskondenzátornak így is hasznát vehetjük a valóságban. A külsejében a filmbéli kütyühöz hasonló eszközöket a Thinkgeek ötölte ki: az egyikük egy karóra, ami egy viszonylag egyszerű kódolással mutatja az időt, a másik pedig egy autós töltő (ami tematikusan jobban kapcsolódik a filmhez). Természetesen ez is ugyanúgy villog, mint a Vissza a jövőbe 2-ben látott mása, miközben a szivargyújtóról lát el energiával bármilyen USB-s töltőt.

Marty színváltós sapkája

A tudomány mai állását meghaladó kütyüknél már csak a 2015-ös divat elképzelése áll távolabb a valóságtól a filmben, de természetesen, ha nagyon akarunk, egy olyan csodás színváltós sapkában is nyomulhatunk, mint Marty tette, hogy beilleszkedjen a jövőbe.

A múltbéli Marty

Persze nem csupán a jövőbe, hanem a múltba utazó Marty McFly (aki mind tudjuk, nem nyuszi) kinézetét is felölthetjük, elkészült ugyanis az 1985-ös végzős osztály baseball-csapatának meze is a teljes öltözetet másoló jelmez mellett.

Mr. Fusion generátor

A forgatókönyv írói olyan nagylelkűek voltak, hogy a tudománynak megelőlegezték azt is, hogy 2015-re a szemétből is képesek leszünk energiát előállítani, ami sajnos szintén nem jött össze. Ettől függetlenül egy Mr. Fusion replikát be tudunk szerezni a neten, ami bár a beledobott szemetet nem tünteti el, a filmből ismert hangeffektet azért lejátssza. A banánhéj helyett viszont kell majd négy ceruzaelem, amiből áramot nyer.

Dokumentumok, Gray's sport almanach

Talán a trilógiában megjelenő dokumentumokat volt a legegyszerűbb reprodukálni, mint a Marty egyik nagyobb hibájának számító Gray's sport almanach, vagy az újságcikk a villámcsapásról, ami tönkretette az óratornyot, de aki szeretné megszerezheti a Doki vagy Marty jogosítványát is.

A DeLorean

Oké, ezzel talán kicsit kilógunk abból a kategóriából, amit reálisan beszerezhetünk, de a lehetőség adott, csak az anyagiak szabnak korlátot. Ugyanis bár azt hihetnénk, hogy az időutazó DMC 12-eseket minden esetben kézzel készítették el a tulajdonosaik, de valójában az a helyzet, hogy találhatunk olyan, előre legyártott csomagokat, amikkel átalakíthatunk egy DeLoreant... potom 50 ezer dollárért. Aki ennél kevesebbet szánna a dologra, beérheti egy olyan rendszámtáblával is, ami a filmbéli kocsin volt.

Nike Air MAG

A Nike egyelőre nem erősítette meg, hogy tömegesen gyártaná az Air MAG-et, a 2011-ben legyártott 1510 darabból pedig nem sok esélyünk van már szerezni. Ha nagyon szeretnénk, nem kell beérnünk a cipő kistesójával: online megvehetünk egy olyan csomagot, aminek a segítségével egy világító logóval dobhatjuk fel a tépőzáras cipőnket, de választhatunk egy olyan világító cipőt is, ami egészen hasonlít a filmben látott csukákra, viszont a márkajelzés hiányzik róla. A kettőt kombinálva viszont egészen közel kerülhetünk a hőn áhított cipőhöz.

Pepsi Perfect

Bár a gyártó elkészítette, a Nike cipőihez hasonlóan nehéz lesz megszereznünk egy üveget a Pepsi Perfectből is. Az üdítőitalból nagyjából 250 darabot osztogattak el New Yorkban a Comic Conon (ezeket már most horror-áron próbálják továbbadni), további 6500 palackot pedig elvileg ma délután 5-től kezdenek el online árulni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)