Hirdetés

Visszament A Gyűrűk Ura: A király visszatér a mozikba, és egy kivételével minden új filmet lenyomott

|

Peter Jackson trilógiájának záródarabja még két évtized elteltével is felmossa a padlót a konkurenciával.

Hirdetés

Ilyesmit természetesen nem mindegyik filmmel tesznek meg, de azokkal az alkotásokkal, amelyek nagy hatással volta a szakmára és/vagy a közönségre, időnként megesik, hogy valamely jól csengő évforduló alkalmából a forgalmazó visszaküldi őket a mozikba, hadd fussanak pár további tiszteletkört, és hozzanak még egy kis bevételt, meglovagolva a nosztalgiahullámot. A Gyűrűk Ura: A király visszatér például 2003 decemberében, tehát majd' 20 éve debütált, ennek apropóján pedig ismét műsorra tűzték az amerikai mozik, ami azzal járt, hogy a Peter Jackson rendezte, 11 Oscar-díjjal jutalmazott, fantasy eposz elhalászta a nézőket a premierfilmek elől.

Egyelőre csak a csütörtöki vetítések számai nyilvánosak, de már az első napon megcsípte a második helyet 1,1 millió dolláros bevétellel, maga mögé utasítva az Air - Harc a legendáért (982 598 dollár), a Renfiled (900 ezer dollár) és A pápa ördögűzője (850 ezer dollár) című filmeket. Az IndieWire szerint egyedül a Super Mario Bros.: A film bizonyult számára túl nagy falatnak.

Hirdetés

Ami nem csoda, hiszen a Nintendo és az Illumination közös alkotása szenzációsan rajtolt, megdöntve minden korábbi videojátékos és animációs film rekordját a nyitó hétvégi bevételeket illetően. Azóta is töretlenül menetel tovább, alig veszítve valamit a lendületéből, és már 508,7 millió dollárnál tart, holott épp csak ráfordult a második hétvégéjére. Magyarán másfél hét is elég volt neki, hogy eltakarítsa a Warcraftot a videojátékos filmek bevételi toplistájának éléről, valamint A Hangya és a Darázs: Kvantumániát megelőzve az év legtöbbet kereső amerikai produkciója legyen.

Ezzel együtt is megsüvegelendő A Gyűrűk Ura: A király visszatér teljesítménye, nem véletlenül jelentették be a közelmúltban, hogy új filmek készülnek Tolkien munkássága alapján.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)