Hirdetés

Visszatér a képregényiparba a legendás Warren Ellis, akinek többek között a Transmetropolitant köszönhettük

|

Végre folytatást kap a Warren Ellis-féle Fell, 2008 óta várnak erre a rajongók.

Hirdetés

Warren Ellis korunk legnagyobb képregényírói között is kiemelkedő helyet foglal el, az Eagle-díj díjas alkotó írta például a DC Comics/Vertiog gondozásában megjelent Transmetropolitant, fontos hatása volt a Hellblazer sorozatra, neki köszönhettük azt a Redet, amiből Bruce Willis, Morgan Freeman, John Malkovich, Helen Mirren főszereplésével film készült (sőt ez folytatást is kapott), valamint azt az Iron Man Extremist, melyből a harmadik Vasember mozi is sokat merített. Mindezeken felül Ellis volt a 2008-as első Dead Space játék egyik írója is.

A legfrissebb hírek szerint Warren Ellis most az Image Comics kiadóhoz fog visszatérni, ahol 2005 és 2008 között futott Fell című sorozatát folytatja. Alkotótársa az a Ben Templesmith lesz, aki az eredeti képregénysorozatot is rajzolta.

Hirdetés

Épp ő, vagyis Templesmith jelentette meg az Instagramon és saját Patreon oldalán, hogy elindultak a folytatás munkálatai. Az első Fell szériát anno kétszeresen is Eagle-díjra jelölték, de sosem sikerült befejezni a sztorit, mindösszesen kilenc szám jelent meg belőle. 

Ellis azután térhet most vissza a munkához, hogy 2020-ban több nő is szexuális visszaéléssel vádolta őt (egészen pontosan a sexual misconduct megfogalmazást használták, ami gyengébb formula, mint a sexual assault, vagyis a konkrét erőszak és molesztálás). Az író akkor hírlevelében úgy reagált mindenre, hogy nem szeretne a konkrét állításokkal foglalkozni, de elismerte, hogy korábban követett el "hibákat". 

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Mindezek következtében a legtöbb aktuális munkáját elveszítette, a DC Comics is kukázta azt a Death Metal sztorit, amit ő írt volna - ez a Dark Nights: Death Metal - Legends of the Dark Knights #1 antológiakiadványan jelent volna meg. Nem volt egységes egyébként a kiadó álláspontja, a The Batman's Grave minisorozatot például még befejezhette Ellis. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)