Hirdetés

A Warner Bros. reagált arra, hogy Henry Cavill elvileg nem lesz többé Superman

|

A stúdió közleményében kevés konkrétum van, de azért le lehet belőle szűrni egyet s mást.

Hirdetés

A tegnapi nap folyamán több forrás is arról számolt be, hogy Henry Cavill végleg szögre akasztja Superman jelmezét, mivel nem jutottak sikerre a közte és a Warner Bros. filmstúdió között folyt tárgyalások, magyarul valószínűleg nem voltak hajlandóak megadni azt a pénzt, amit a színész kért volna. Hivatalos megerősítést továbbra sem kaptunk a pletyka kapcsán, de azért egy sokatmondó reakció érkezett.

Hirdetés

Gondosan megválogatott szavak alkotják a Warner Bros. közleményét, amik első ránézésre talán üres soroknak tűnhetnek, de nagy valószínűséggel azért következtethetünk belőlük a háttérben húzódó dolgokra. Egészen pontosan ezt a kommentárt tette közzé a Warner:

"Miközben nem születtek még döntések egyetlen új Superman filmről sem, mi továbbra is nagyon tiszteljük Henry Cavill, és nagyon jó kapcsolatot ápolunk vele, ezen a téren nem történt semmi változás."

Ez elsőre egy klasszikus "sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarom" nyilatkozatnak látszik, de a sorok között olvasva az tűnik fel az embernek, egyrészt nem jelentették ki konkrétan, hogy Henry Cavill még mindig betonbiztosan Superman maradna majd a jövőben, másfelől pedig, ha az egész pletyka légből kapott lett volna, akkor a stúdió jó eséllyel még arra sem méltatja a dolgot, hogy reagáljon rá.

Érdekes az is, hogy a Warner Bros. szerint nincs tervben egyetlen új Superman mozi sem, hiszen az utóbbi egy-két évben hallottunk híreszteléseket az Acélember 2-ről is bőven. Persze simán lehet, hogy azok mind kacsák voltak, de azért mégis fura, hogy a Warner ennyire nem érdekelt a DC Comcis egyik leghíresebb hőse történetének folytatásában. 

Közben a színész nem igyekszik azon, hogy közelebb vigyen bennünket a megoldáshoz, ugyanis csak ezt a fejvakarásra okot adó szösszenetet posztolta az ügy kapcsán:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Today was exciting #Superman

Henry Cavill (@henrycavill) által megosztott bejegyzés,

Az mindenesetre biztos, hogy Henry Cavill nem fog unatkozni, elvégre rá osztották Geralt szerepét a netflixes The Witcher sorozatban. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)