Hirdetés

Wolverine 3 - egy sokkal durvább Farkast kapunk

|

Az X-Men filmek producere, Simon Kinberg elárulta, hogy a harmadik Farkas mozi milyen korhatárral kerül a mozikba, milyen lesz az eddigiekhez képest és mikor forgatják.

Hirdetés

Az X-Men kezdetek: Farkasról jobb nem is beszélni (ebben Deadpool is egyetért) és a szimplán csak Farkasnak nevezett 2013-as rész is hagy kivetnivalót maga után, ezért éppen itt az ideje, hogy kapjunk egy belevaló Wolverine filmet. Hugh Jackman szerint a harmadik felvonás pontosan ilyen lesz, csakhogy állítólag ez lesz számára az utolsó alkalom, hogy kiengedi az adamantium karmokat. Többször is pletykálták már, hogy a forgatókönyv Mark Millar és Steve McNiven népszerű Old Man Logan képregényén alapul, amit az X-Men filmek producerének legújabb szavai is megerősíteni látszanak. 

Simon Kinberg (az alábbi képen) az X-Men: Apokalipszis népszerűsítése közben mesélt a Wolverine 3-ról. Kiderült, hogy James Mangold (Farkas, Börtönvonat Yumába) már a napokban megkezdte a forgatást, ráadásul nyilatkozatában kitért a korhatárra és az egyik pletykált visszatérő szereplőre is: "Ez egy nagyon radikális, bátor, különböző Wolverine lesz, mint amit valaha is láthattál bármelyik filmben. [...] Egyetértek a pletykával, hogy Patrick Stewart része lesz a filmnek. A jövőben fog játszódni, és ahogy ti és még sokan mások beszámoltak róla, R-besorolású lesz. Erőszakos, olyan western hangvételű. Ez egy nagyon király, másmilyen film lesz."

A Wolverine 3 a tervek szerint 2017. március harmadikán kerül a mozikba, méghozzá állítólag ezzel a főellenséggel felvértezve. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)