Hirdetés

Korábban jön a Wonder Woman 2

|

Úgy tűnik, hogy a DC hősnője nem kíván ujjat húzni a háborgó csillagokkal.

Hirdetés

Nem mondhatnánk, hogy eseménymentesek mostanában a Warner Bros. fejeseinek hétköznapjai. A héten kerül mozikba az Igazság Ligája, amelyre hatalmas súly nehezedik, hiszen a fogadtatásán múlik, hogyan alakul tovább a filmes univerzumuk. Eközben botrányba keveredett az egyik producerük is, Brett Ratner, akit szexuális zaklatással vádolt meg több nő is, Gal Gadot, a Wonder Woman főszereplője pedig állítólag azzal reagált erre, hogy nyomatékosan megkérte a döntéshozókat: adják ki Ratner útját. Még meg sem száradt a tinta az erről szóló újságokon, máris itt a következő fejlemény. 

Hirdetés

Az Entertainment Weekly hozta le a Warner Bros. bejelentését, miszerint a Wonder Woman 2 az eredetileg tervezettnél korábban kerül mozikba: a Patty Jenkins rendezésében készülő folytatást 2019. december 13-ra lőtték be legutóbb, azonban most pár héttel előrébb hozták a bemutatót. Az új dátum szerint a Csodanő már 2019. november 1-én visszatérhet a vászonra egy újabb önálló kalanddal. A kiadó időzítése pedig már önmagában is beszédes, hiszen nem sokkal azután jelentették ezt be, hogy a Disney 2019. decemberére mozgatta a Star Wars 9 premierjét.

Ez egyébként nem példa nélküli, hiszen a Warcraft: A kezdetek esetében sem szerette volna a Universal Pictures, hogy az orkok összeakasszák az agyarukat a Jedikkel, így az adaptáció inkább meghátrált a Star Wars: Az ébredő Erővel szemben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)