Hirdetés

Oscar-díjas filmet faragnának a Wonder Womanből

|

Beszámolók szerint a Warner Bros. komoly erőfeszítéseket tesz majd annak érdekében, hogy az Oscar-díjra is esélyes film lehessen a Wonder Woman.

Hirdetés

Képregényes filmeknek csak nagyon ritkán szokás fontosabb kategóriában Oscar-díjat adni, tavaly például az is komoly ellenérzéseket váltott ki sokakból, hogy a Suicide Squad elhozott egy szobrot. Ennek ellenére a Warner Bros.-nál úgy gondolhatják, a Wonder Woman áttörést hozhat és arra is képes lehet, ami A sötét lovagnak sem jött össze.

Hirdetés

Variety beszámolója szerint a stúdiónál arra készülnek, hogy ősszel újabb promóciós kampányba kezdjenek, aminek nem más lenne a célja, mint hogy Oscar-díjakat, akár a legjobb filmnek járó szobrot is megszerezzék a filmnek. Ezzel pedig Ryan Reynoldsszal ellentétben nem csak poénkodnának. A döntéshozóknak szóló DVD-k legyártása mellett mellett újabb vetítéseket és a stáb fontosabb tagjainak is több interjút szerveznének. A stúdiónál abban bízhatnak, hogy a szavazásra jogosultak közé érkező számos fiatal filmes nem fog annyira idegenkedni egy képregényes film megszavazásától.

Továbbá arra is apellálhatnak, hogy rég volt ilyen sikeres női rendezés - sőt, bizonyos szempontból rekordot is döntött a film -, Patty Jenkins mellett pedig egy erős női főszereplő sikersztorija is kapcsolódik a Wonder Womanhez. Gal Gadot Csodanőjének esélyeire valószínűleg nagy hatással lesz a novemberben érkező Az Igazság Ligája fogadtatása is.

Mit gondoltok, lehet esélyük az Oscar-versenyben?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)