Hirdetés

A Wonder Woman filmek rendezője már tervezgeti a folytatásokat

|

Patty Jenkins szerint már tudják hogyan folytatódik az amazon története, de szeretnének szünetet tartani a forgatások között.

Hirdetés

Nemrégiben kaptuk meg az első előzetest a Wonder Woman 1984-hez, ami a Gal Gadot nevével fémjelzett szuperhősnő első világháborús kalandjának folytatása lesz. A filmeket rendező Patty Jenkins szerint bőven van alapanyaguk a folytatásra, sőt még spin-offra is, de szeretnék, ha a szünetet tarthatnának a forgatások között.

Hirdetés

A rendezőnő szerint már most tudják, hogy hogyan folytatódik Wonder Woman kalandja a továbbiakban, a kérdés inkább az, hogy mikor érzik úgy, hogy meg kell valósítani a folytatásokat. A stúdió egyelőre még nem erősítette meg, hogy szeretnék-e trilógiává bővíteni a harcos amazon történetét, ez valószínűleg nagyban függ a június 4-én debütáló film sikerétől is. Jenkins mindenesetre szívesen térne vissza még a történethez:

"Azt hiszem nem szeretnénk ezeket rögtön egymásután csinálni. Jó volt az első két részt így elkészíteni, de szerintem fontos, hogy hagyjuk egy kicsit pihenni a dolgot két film között. Én is szeretnék más dolgokkal foglalkozni és Galnak is vannak egyéb teendői. Nem hozok olyan döntéseket, amik túlságosan messzire mutatnak. Meglátjuk, hogy mikor érezzük mindketten úgy, hogy meg kell csináljuk a mozit, akkor készítjük el, ha eljön az ideje."

Arról is beszélt, hogy a Wonder Woman 1984 első vágása 2 óra 45 perces lett, de természetesen ez még bőven alakulni fog, mire eljutunk a júniusi premierig.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)