Hirdetés

Már tudjuk, kit játszik Woody Harrelson a Han Solo filmben

|

A teljes név még nincs meg, de már van egy hivatalos bejelentés a színész szerepe kapcsán.

Hirdetés

Azt már az év eleje óta tudjuk, hogy Woody Harrelson része lesz a következő Star Wars sztorinak, csak azt nem, hogy pontosan hogyan. Először a színész azt erősítette meg, hogy Garris Shrike szerepét játssza majd, de akkor vagy nem tudta mire válaszol, vagy nem tudta ki az a Garris Shrike. Mindenesetre nem így hívják a karakterét.

Harrelson tett egy látogatást a The Tonight Show with Jimmy Fallon műsorban, ahol egy rövid mondatban elárulta kit is játszik majd a filmben.

"Egy arcot játszik, akit Beckettnek hívnak. Egy bűnöző, és mentorfigura Han életében. Egyelőre csak ennyit mondhatok."

Ez az egy mondat nagyjából megerősíti, hogy ugyan nem Garrisnek hívják a karaktert, de hasonló szerepet tölt majd be a filmben.

Garris Shrike a Legends kánonban volt Han mentora, akit még gyerekkorában szedett össze. Az arc nem volt túl barátságos, például többször is megverte a kölyök Solót. Lehet hogy ez már picit sok volt a Disneynek, és ezért döntöttek úgy, hogy kicsit alakítanak a karakteren.

Ugyan a Disney nem szeret direkt visszahozni szereplőket a mára nem-kánonnak ítélt régi Star Wars regényekből, emlékezzünk rá, hogy a Kylo Ren sincs olyan messze Jacen Solótól, aki a Legendsben volt Han fia. Volt már rá példa, hogy több, a novellákból ismert karakterből összeraktak egy újat. Valószínűleg itt is ez történik majd.

A Han Solo film a tervek szerint 2018. május 25-én kerül mozikba az Egyesült Államokban. A hazai premier dátuma még nem ismert. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)