Hirdetés

Zack Snyder Az Igazság Ligája rendezői változata után még tervez a DCEU-val?

|

A filmes már annak is örül, hogy egyáltalán befejezheti csapatfilmjét. De folytatná-e a dolgot, ha csakis rajta múlna?

Hirdetés

Miután az amerikai sajtó pár napja már megírta, Az Igazság Ligája Zack Snyder-féle rendezői változata lényegében történetmesélési zsákutca, illetve nagy valószínűséggel a filmes sem része a DCEU jövőbeni elképzeléseinek, most ő maga készített fel mindenkit arra, hogy az idei streampremier után vele és korábbi terveivel már ne nagyon számoljunk.

Snyder a ComicBook Debate január 4-én élesített interjújában szögezte le, hogy maga sem hitte, hogy valaha befejezheti filmjét, amivel kapcsolatban ő is tudja, hogy már régi, többéves darab, a DC univerzuma meg azóta tette a maga dolgát és haladt tovább, és "ez így van jól".

Hirdetés

Mint ismeretes, Snyder korábban több filmen át zajló történetfolyamban gondolkodott, amit most is felhozott, jóllehet, már szerinte sem lesz ezekből a tervekből semmi, mert hát eléggé elfoglalt (elég csak a Netflixre készülő, idén landoló Army of the Dead című zombifilmjére gondolni, ami bejelentett előzményfilmjével és anime sorozatával máris önálló univerzummá nőtte ki magát).

Mindenesetre boldog, hogy a rajongók végre megkaphatják a csapatfilm teljes egészét, de részéről így sincs tervben, hogy ezután is maradna és folytatná a DCEU-ban. Persze azért kis bizonytalanság még belefért: 

"Ahogy viszont mondtam, azt sem hittem volna, hogy most itt lehetek, szóval ki tudja?"

- tette azért hozzá Snyder, utalva ezzel arra, hogy igazából az új változatot is a rajongóknak meg a három éven át tartó #ReleasetheSnyderCut kampánynak köszönheti, hogy tényleg megvalósulhat.

A már most megosztó, első körben négyrészes minisorozat formájában debütáló rendezői változat Snyder nemrég elejtett kommentje alapján már márciusban megérkezhet az HBO Max streamingszolgáltatóra (bár pontos bemutatódátum még nincs), melynek hazai rajtjára akár 2021 második felére is számíthatunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)