Hirdetés

Zack Snyder még mindig az Igazság Ligájával húzza az idegeinket

|

A rendező továbbra is tesz róla, hogy ne merüljön feledésbe a Snyder Cut.

Hirdetés

Amikor már éppen lecsengene Az Igazság Ligájával kapcsolatos hisztéria újabb hulláma, mindig felbukkan valaki, aki benzint locsol a képzeletbeli tűzre. Legutóbb tavaly decemberben a filmben szereplő színészek kezdtek el kampányolni az úgynevezett Snyder Cut elkészüléséért és a rendező is folyamatosan előáll egy-egy újabb bizonyítékkal a saját változatának létezését bizonyítandó (noha bevallása szerint nem is látta még a végleges kiadást).

Hirdetés

Snyder most újfent rászabadult kedvenc közösségi platformjára, a Veróra, ahol megosztott két képet a Snyder Cutból. Az elsőn a Star Labs nanotechnológiáért felelős igazgatója, Ryan Choi látható, aki egy Atom nevű szuperhős alteregója, azonban a karakter a Joss Whedon-féle változatban nem maradt benne, a vágószoba padlóján végezték a felvételei: 

A másikon a Jeremy Irons által megformált Alfredet vehetjük szemügyre, amint egy elhagyatott Wayne-hangárban dolgozik egy olyan repülőn, amely túl nagynak bizonyult a denevérbarlang számára: 

Hogy a rendezőnek ezzel mi a célja (kampányolni a saját változatáért vagy csak a rajongók kedvére tenni), azt nehéz lenne megmondani, mindenesetre írjátok meg kommentben, hogy ti örülnétek-e a Snyder Cut kiadásának.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)