Hirdetés

Zöld Darázs animációs sorozatot hoz nekünk Kevin Smith

|

Az a hír járja, hogy készül egy széria, ami egy teljesen új közönséggel igyekszik majd megismertetni a franchise-t.

Hirdetés

Először 1936-ban, egy rádiós műsor keretében tűnt fel Green Hornet, vagyis Zöld Darázs, akivel aztán filmekben és még képregényekben is találkozhattak a rajongók, és még egy társat is kapott Kato személyében. 2011-ben is készült egy mozi a karakter főszereplésével, akit Seth Rogen alakított, és most úgy tűnik, hogy találkozhatunk még a franchise-zal a közeljövőben.

Hirdetés

Méghozzá a jelek szerint egy animációs sorozatban fog visszatérni Zöld Darázs, amelyet ráadásul a Shop-stop rendezője, Kevin Smith készíthet el. Smith a WildBrain csapatával együtt szeretné ismét életre kelteni a franchise-t, ám ezúttal a mai korban játszódó kalandokkal, és új arcokkal. Így egy teljesen új Zöld Darázst ismerhetünk meg majd, aki valójában az eredeti Zöld Darázs fia, társa pedig újfent Kato lesz, aki viszont az eredeti Kato lánya.

Úgy tűnik tehát, hogy a széria leginkább az új generációra fog koncentrálni, amivel a készítőknek sikerülhet bevonzani a fiatalabb korosztályt is. A WildBrain korábbi munkáit elnézve pedig nagy valószínűséggel elég családbarát lesz a sorozat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)