Hirdetés

15 év után készült el a világ egyik legmenőbb fegyverreplikája

|

Adam Savage a Mythbusters lezárása óta sem unatkozik, legutóbb például Az ötödik elemben látott fegyver replikájának régóta húzódó építését fejezte be.

Hirdetés

Idén tavasszal ért véget Adam Savage leghíresebb projektje, a Mythbusters, de a speciális effektek világában is járatos tervező azóta is rengeteg izgalmas projektet vitt véghez. A Tested YouTube-csatornán rendszeresen látni olyan kiváló replikáit, mint Han Solo fegyverének másolata, vagy éppen egy Totoro-jelmez, legutóbb pedig egy elképesztően régi projektjének gyümölcsét mutatták be.

Savage ugyanis saját elmondása szerint a film 1997-es megjelenése óta megszállottja Az ötödik elemben látott Zorg Industries ZF-1 fegyvernek, aminek a megépítésével 15 évig foglalkozott. Sokáig a fegyver pontos méreteit sem tudta megállapítani, például a film német DVD-jének egyik bónuszjelenete és az egyik apró, az ő eszköztárában is meglévő alkatrész alapján próbálta eltalálni pontos arányokat.

A replika készítéséhez később segítséget kapott többek között egy barátjától, aki egy, a filmben használt fegyvert is meg tudott szerezni egy rövid időre, így már pontos adatok alapján fejezhette be a replika megépítését. Az elég menő végeredményt a fenti videóban láthatjátok, míg az alábbi galériában a projekt korábbi állomásairól is elég sokat mesél Savage.

Zorg Industries ZF-1

Ti melyik fiktív fegyver replikáját tennétek legszívesebben a polcotokra?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)