Hirdetés

Microsoft: 2014-ig a Sony nem faragja le hátrányát

|

A rivális konzolos üzemek körül újra forrósodik a levegő, ismét Sony - Microsoft szópárbajnak lehetünk fültanúi.

Hirdetés

Tegnap Kaz Hirai kritikával illette vetélytársuk rendszerének szavatosságát és a konzolpiac hivatalos vezetőjének nevezte vállalatát, végszóként pedig hozzátette, hogy biztosan megdöntik az Xbox 360 eladásait. Habár körülbelüli dátumot elfelejtett megemlíteni, valójában nem jelezte igényét a Microsoft válaszára. Pedig az menetrendszerűen megérkezett, méghozzá Aaron Greenberg tolmácsolásában.

aaron.jpg
 

Aaron Greenberg egy olyan öreg hardvergyártónak titulálta a Sony-t, mely tökéletesen elégedett piacon elfoglalt helyzetével, azonban tanúsított hozzáállásával elveszti az iparral és a vásárlóival kialakított kapcsolatát. Véleménye szerint a jelenlegi generációt már nem lehet kizárólag erőnyerő hardverekkel megszerezni vagy elkáprázatni, az győzedelmeskedhet, aki testhezállóbb innovatív szoftveres és online megoldásokkal jelentkezik elsőként a piacon. Ebben pedig a Microsoft jeleskedik, ugyanis „mindez benne van a vérükben", fogalmazott Greenberg. Teljesen biztos benne, hogy eladásaikkal lekörözik a PlayStation 3 rendszereket, sőt, legalább 2014-ig egyetlen egyszer sem teljesít jobban versenytársuk, még akkor sem, ha megduplázzák eladott egységeik számát és az Xbox 360 megmarad jelenlegi formájánál. Mit gondol vajon minderről a Nintendo? Talán nem is érdekli őket kettejük párharca, ők csak termelnek tovább, mint a gép.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)