Hirdetés

A mobiljátékosoknak készíthet kontrollert a Sony

|

A PlayStation 4 kontrollért szabták át a japánok, hogy mobilon is kényelmesebben játszhassunk.

Hirdetés

Minden nappal egyre nagyobb piacot szerez magának a telefonos játékpiac, ezt pedig már a legnagyobb versenyzők sem hagyhatják figyelmen kívül. A Sony most nagyon úgy fest, hogy elindul egy teljesen új irányba, és saját kézikonzol helyett (a PSP és a PS Vita emlékeit még mindig szívünkben őrizzük) egy mobilos kontrollerrel fognak előrukkolni. 

Ugyan PlayStation konzolokon már magunk mögött hagytuk DualShock modelleket, hiszen ezt az ágat a PS5-nél leváltotta a DualSense, most úgy tűnik, hogy a korábbi dizájn sem ment véglegesen a kukába, mivel az alábbi képek alapján ezt az irányvonalat követi majd a mobilos PS-kontroller is.

Hirdetés

A Sony Interactive Entertainment japán divíziójának legújabb szabadalma a PlayStation 4 kontrollerért juttatja eszünkbe, annyi különbséggel, hogy ezesetben egy hatalmas kijelzőt találunk az eszköz közepén.

Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnöke és vezérigazgatója így nyilatkozott a mobilos piaccal kapcsolatban:

"Vizsgáltuk, hogy a játékosok hogyan férnek hozzá a tartalmainkhoz és volt néhány korai sikerünk mobiljátékokkal és alkalmazásokkal kapcsolatban, ezáltal nagyobb választékot kínálhatunk a játékosoknak".

A VGC beszámolója szerint a kontroller képes érzékelni a döntés fokát, így kiemelten jó lenne például autós játékokhoz mobil eszközökön. Persze a Sony kontrollerjei már most is kompatibilisek a telefonokkal Bluetooth-on keresztül, ez azonban egy egészen új szintre emelné a két platform kapcsolatát.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)