Hirdetés

Call of Duty: Mobile - később talán már kontrollerrel is lövöldözhetünk

|

Egy friss bejegyzésből derült ki, hogy az Activision már dolgozik a kontrollertámogatás bevezetésén.

Hirdetés

Remekül rajtolt a többjátékos összecsapásokat, köztük természetesen battle royale-t is kínáló Call of Duty: Mobile, és néhány nap alatt rengetegen próbálták ki világszerte. A fejlesztők sem pihennek, agyalnak már az újdonságokon, és most el is árultak ezt-azt a terveikről.

Hirdetés

Az Activision egy tartalmas Reddit-bejegyzésben írt a játékot érintő friss témákról, és egyben reagált a játékosoktól érkezett visszajelzésekre is. Így kiderült például, hogy már vizsgálják, hogyan lehetne még több bejelentkezési móddal bővíteni az alkalmazást, illetve foglalkoznak még a teljesítmény javításával, és a csalók jelentésére vonatkozó lehetőségekkel is. Sőt, elméletileg már tesztelik a kontrollertámogatást is, ami valószínűleg rengeteg játékos számára remek hír.

Sajnos az még nem derült ki, mikor kerül bevezetésre ez a fajta irányítás, mivel az élesítése előtt meg szeretnének győzödni arról, hogy megfelelően működik. Viszont legalább már tudjuk, hogy dolgoznak rajta a srácok.

Ti kipróbáltátok már a Call of Duty: Mobile-t?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)