Hirdetés

Dead Cells - mobilon is szembenézhetünk a kihívással

|

Nemsokára okostelefonokon is élvezhetjük majd a nehéz, de addiktív 2D-platformert.

A Dead Cells tavaly nyáron jelent meg Steamre és más platformokra is, azóta pedig már több mint 1 millió példány fogyott belőle, ami remekül bizonyítja, hogy a közösség nyitott az izgalmas indie játékokra. Noha a játékot már eddig is magunkkal vihettük a Switchnek köszönhetően, hamarosan nem kell majd hozzá a Nintendo hibrid konzolja.

A Motion Twin ugyanis bejelentette, hogy a Dead Cells okostelefonokra is megjelenik, méghozzá a Playdigious portolásában és kiadásában. Elsőként iPhone-ra és iPadre fog megérkezni a játék valamikor a nyár folyamán, többek között átdolgozott felhasználói felülettel, két játékmóddal, a gombok testreszabásának lehetőségével és 11 elérhető nyelvvel.

Később természetesen az androidos eszközökön is játszható lesz majd, de erről egyelőre nem árultak el több részletet a fejlesztők. Kíváncsian várjuk, mennyire lesz kényelmes érintőképernyőn irányítani.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)