Hirdetés

Elder Scrolls Legends - véget ért a béta, élesben megy a kártyaparti

|

Megjelent PC-re az Elder Scrolls: Legends 1.0-s változata, a rajt kapcsán pedig a további platformokról és az új tartalmakról is meséltek a fejlesztők.

Hirdetés

Ugyan jelenleg az Elder Scrolls Online-ban találjuk a legnagyobb újdonságokat, ha az RPG műfajban Tamrielben szeretnénk kalandozni, de mostanra a széria egyik mellékszála is beért. A tavaly nyár óta bétában lévő Elder Scrolls Legends ma ugyanis kilépett a tesztelés fázisából és hivatalosan is kész játékként játszható.

Ez egyébként nem jelent nagy változást azoknak, akik eddig is nyüstölték a bétát, ugyanis az eddig megszerzett kártyáik és egyéb jutalmaik megmaradtnak. Egyelőre csak PC-n pakolhatjuk a lapokat, viszont azt is elárulták a készítők, hogy március 23-án megjelenik a The Elder Scrolls: Legends iPad-es változata, androidos táblagépekre pedig valamikor áprilisban érkezik. Ezt májusban követi a Mac-es verzió, végül pedig nyáron androidos és iOS-es mobiltelefonokra adják ki a megfelelő portokat a Dire Wolf Digital munkatársai.

Hasonlóan a Hearthstone-hoz, itt is megtarthatjuk a gyűjteményünket és fiókunk eredményeit platformok közötti váltogatáskor, de nem csak erről esett szó. Már tervben van ugyanis az első kiegészítő is, ami április 5-én érkezik The Fall of the Dark Brotherhood címmel, ebben húsz új PvE küldetést kapunk, több mint negyven új kártyalap mellett. A fejlesztők ráadásul egy második, még nagyobb készülő kiegészítő érkezésére is utaltak, de arról az E3-on mesélnek majd.

Ti belevágtok az Elder Scrolls témájú társasjátékba?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)