Hirdetés

És hogy áll most a Diablo Immortal?

|

Az ARPG elemek még mindig előtérben vannak, de a technikai teszten látszott, hogy a Blizzard egy MMORPG-szerű játékot szeretne kihozni a koncepcióból.

Hirdetés

A tegnapi BlizzCon bejelentések után elindultak a nagyobb címek Deep Dive paneljei, ahol a fejlesztők bővebben meséltek a készülő játékokról/tartalmakról. A Diablo Immortal is megkapta a saját szekcióját, ahol kiderült pár érdekes részlet. A mobilos RPG fejlesztése szép tempóban halad, és januárban az első alfatesztek is lepörögtek, így ezeknek köszönhetően már jobb képet kaptunk arról, hogy mit is tud a mobilos Diablo.

Hirdetés

Az egyik legfontosabb, hogy ez tényleg egy MMO lesz. A játékmenet szempontjából ARPG-t kapunk, a műfajtól megszokott minden finomsággal együtt, de a fővárosban, Westmarchban rengeteg játékos mellett fogunk elsétálni, akikkel hang vagy szöveg alapú megoldásokat használva kommunikálhatunk. A városon kívüli terep úgy működik majd, mint a World of Warcraftban: egy perzisztens világot kapunk, ami tőlünk függetlenül létezik és változik.

Lesznek nagyszabású több játékos események és kisebb csapatokra szabott dungeonok. Akik PvP tartalmakat várnak, azoknak sem kell aggódniuk: jelenleg a fejlesztők nem tudtak részletesen beszélni a játék ezen részéről, de egy King of the Hill stílusú játékmód már biztos lesz, ahol a kalandozóknak szét kell tépniük egymást egy láda kinyitásának jogáért.

Mindemellett a fejlesztők tudatosan rövid játékidőkre terveztek. Mivel egy mobilos címről beszélünk, így olyan eseményeket és dungeonokat készítettek, melyek 1-3-5 perc alatt lepörgethetőek. Persze a 3-4 órás maratoni alkalmakra is készülnek a hardcore Diablo rajongók kedvéért.

A grafikai megjelenítésben is a mobilos körülményeket tartották előtérben. Egy telefont az udvartól a paplan alatti mentsváradig mindenhol használhatsz, így nem lehet olyan sötétre tervezni a látványt, mint mondjuk a Diablo IV esetében. Minden egy kicsit világosabb lesz, így stílusban az Immortal valahol a Diablo II és III között fog elhelyezkedni.

A mikrotranzakciók kapcsán annyi biztos, hogy minden jövőbeli kaszt, helyszín és lényegi tartalom ingyenesen elérhető lesz. Lesznek battle passek ingyenes és fizetős sávokkal, illetve ékkövek, és charmok, amiket pénzért lehet majd megvenni, de a tartalomtól senkit sem fognak elzárni.

Hogy a játék mikor fog megjelenni, az még kérdéses. A következő alfa teszten már 60-as szintű end game tartalmakat fogják tesztelni, de ettől még hosszú hónapok várakozása következhet utána.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)