Hirdetés

Fallout Shelter teszt - tiszta udvar, rendes bunker

|

A Bethesda a Fallout 4 megjelenéséig egy mobiljátékkal próbál lefoglalni minket - sikerrel. Teszteltük az iOS-változatot.

Hirdetés

Soha nem voltam rajongója a Fallout játékoknak, pedig a téma maga (elsősorban az, hogy milyen lenne az élet az apokalipszis után, illetve mi volna, ha az emberek bunkerekben élnének, a külvilágtól elzártan) mindig is érdekelt. Aztán lehet, hogy egyszer majd komolyan belevágok valamelyik részbe, ha épp van fölösleges több száz órám, viszont arról, hogy ne legyen, jelen pillanatban a Fallout Shelter gondoskodik.

A Bethesda az E3-on jelentette be a játékot, és bár az androidos verzió megjelenése már közel van, egyelőre csak iOS-re érhető el. Overseerként felügyelnünk kell saját bunkerünk lakóinak életét, gondoskodni arról, hogy mindig legyen elegendő áram, tiszta víz és étel, ezt pedig úgy tudjuk megoldani, hogy a bunkert folyamatosan új szobákkal bővítjük. Önmagukban a szobák többnyire semmit nem érnek, kell a jó munkaerő is, így minden egyes lakónak kioszthatunk egy, a képességeinek megfelelő feladatot.

Azt, hogy mi felel meg, a SPECIAL-értékekből látjuk; akinek magas az intelligenciája, az például az orvosi szobában készíthet Stimpaket (ezzel tölthetjük újra sérült emberkéink életerejét) vagy egy másikban Radaway-t (a sugárzás ellen), a magas karizmával rendelkezőknek pedig a rádiószobában vesszük hasznát, ahonnan folyamatosan közvetíthetjük, hogy szeretettel várunk minden arra tévedő kószálót közösségünkben. Újoncokat így vagy akár gyermeknemzés útján is szerezhetünk, ugyanis ha a hálókörletbe egy-egy férfit és nőt küldünk, akik nem rokonok, gyorsan egymásra találnak, majd hopp, az asszony instant kilenc hónapos terhes lesz.

Időnként fosztogatók támadják meg bázisunkat, máskor csótányok bújnak elő a padlóból, vagy valaki addig ügyeskedik, míg fel nem gyújtja a szobát, és ezek az apró incidensek színesítik, új élménnyé teszik a játékot, ami a rajongók mellett azokat is bevonzza, akik még nem rajonganak a Falloutért. Egyszer sikerült úgy kilépnem a játékból, hogy épp támadtak a raiderek, és mikor visszaléptem, minden lakó boldogsága 10%-ra esett, és a készletek is kiürültek. Ha kevesen élnek a bunkerben, ez könnyen orvosolható (mindenkit el kell küldeni szobára), de több mint 110 embernél ez már egy kicsit bonyolultabb. Azóta sem lett mindenki boldog.

A Fallout Shelter egy kicsit átalakított Tiny Tower, több változatossággal és egy korrekt pénzügyi modellel, ami tényleg nem kötelez arra, hogy szórjuk a pénzünket. Egyértelműen az év egyik legjobb mobiljátéka; ha naponta csak 5-10 szabad percetek van, érdemes erre fordítanotok.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)