Hirdetés

Game Dev Tycoon - mobilokon is fejleszthetünk majd játékot

|

Nem sok játékfejlesztő szimulátor létezik, a Game Dev Tycoon pedig egyértelműen a legjobb. Hamarosan okostelefonokra is elérhetővé válik a játék, valamint frissülni fog a PC-s verzió is.

Hirdetés

Manapság már szinte naponta hallani arról, hogy feltörték a Denuvót, a Greenheart Games viszont páréve előállt az eddigi legviccesebb másolásvédelmi eljárással. Akik nem legális úton szerezték be a játékot, azok bizonyos játékidő után egy ironikus üzenettel szembesültek: a kalózkodás miatt tönkrement a cégük a játékban. Zseniális. 

Hirdetés

A srácok azóta már másfelé indultak el (új játékuk a Tavern Keeper), de a Game Dev Tycoont nem hagyták magára. A stúdió bejelentette, hogy 2013-as játékuk november 28-án válik elérhetővé iOS eszközökre, majd 2018 januárjában Androidra is megérkezik az ausztráliai Rarebyte portolásában. Az iOS-megjelenést követően a PC-s verzió is megkapja az új konzolokat (például a Nintendo Switchet) és témákat egy ingyenes tartalmi frissítés részeként. Íme az ízelítő: 

A mobilváltozatok az átdolgozott felhasználói felületet leszámítva ugyanazt tudják majd, mint a nagygépes kiadás és ígéretet kaptunk rá, hogy nem lesz bennük se mikrotrazankció, se idegesítő reklámok. Így kell ezt csinálni! 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)