Hirdetés

Mortal Kombat (Vitality) - PS Vita verzió tavasszal

|

Nagyon nagy kedvenc a Gamestar szerkesztőségben a Mortal Kombat, ezért kiemelt figyelemmel kísérjük az összes Mortal Kombattal kapcsolatos hírmorzsát.

Hirdetés

A játék magyar kiadója volt olyan szíves felhívni a figyelmünket, hogy a Mortal Kombat PS Vita változata már most tavasszal megjelenhet a Sony új kézikonzolcsodájára. Ez nagyon jó hír, mivel a tavalyi év egyik nagy szenzációja volt a 20 éves sorozat újraélesztése (és persze az 3 millió eladott példány sem volt piskóta, amit elvittek a rajongók belőle).

A játék kreatív agya, Ed Boon elmondta: “A kifejezetten PlayStation Vita-ra tervezett eredeti tartalom és szolgáltatások a mobil platform legjobb verekedős játékát hozzák el a játékosok számára.”.

Ezzel nem is nagyon vitatkoznék, bár a játék dobozképén ott virítanak a letölthető DLC-k harcosai és persze Kratos maga is (ami nem csoda, hiszen Sony kütyüről van szó, azokhoz dukál legalább egy Kratos). Én már azzal is kiegyeznék, ha kapnánk egy nagyon szép PS3 portot a Vitara. Most azért kiderül, hogy mi igaz abból a híresztelésből, hogy a Vita teljesítménye igencsak megközelíti a PS3-ast. Megemelem a kalapom a Vita előtt, ha a Mortal Kombatot képes lesz PS3-as minőségben tolni. A végére maradt egyetlen személyes megjegyzés. A PS Vita február végén jelenik meg az USA-ban és Angilában, de igazán húzós nyitócímek nélkül (leszámítva persze azt az egy szem Uncharted: Golden Abyss-t). Miért nem lehetett kicsit odahatni a Mortal Kombat fejlesztőire, hogy időben befejezzék a játékot és a megjelenésre legyen még egy olyan cím, ami miatt esetleg megvásárolnák a játékosok ez az egyébként meglehetősen drágán megszámított játékszert?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)