Hirdetés

A legnépszerűbb konzol februárban a...

|

Nem, nem a PlayStation 4. Nem, nem az Xbox One, de még csak nem is a Wii U. Nem annyira nehéz kitalálni, hogy mi tarolt most ekkorát.

Hirdetés

Bizony, a megújult és felturbózott 3DS elvitte az amerikai piacot februárban, a Nintendo végre valami jó hírt is kapott. Az új handheld konzol eladásait a The Legend of Zelda: Majora’s Mask 3D, és a Monster Hunter 4 Ultimate alaposan feldobta, egy hónap alatt a tengeren túlon 395 ezret sikerült elpattintani a boltokban.

Ez közel 130 százalékkal több, mint amit a Nintendo 3DS XL startjakor sikerült produkálni ezen a piacon. Ehhez a Nintendo még jelentésében azért büszkén hozzátette, hogy 2015 első két hónapjában 90 százalékkal nagyobb eladást sikerült produkálni, mint tavaly ebben az időszakban. 

Azért a Sony-nak sem kell elbőgnie magát kavicsokat rugdosva a hátsó udvaron, jelentésük szerint februárt is számolva 20,2 millió PlayStation 4-et adtak el. A Microsoft sem panaszkodhat, 84 százalékkal növelték az Xbox eladásokat 2015 januárjához képest. 

Még a Wii U sem teljesített rosszul, 20 százalékos növekedést mutatott fel a tavalyi eredményekhez képest, az Amiibo figurák pedig 3,5 millió felhasználót boldogítanak (ez azt jelenti, hogy arányosan minden Wii U tulajdonos átlagosan 2,5 figurát vett).

Az ipar köszöni, jól van, a grafikonok tele felfelé mutató nyilakkal, lazulnak a nyakkendők, pukkan a pezsgő. 

Míg Amerikában hasítanak a kézikonzolok, addig itthon kissé szerényebben teljesítenek, ahogy megtudtuk az 576 ügyvezető igazgatójától, Maurer Andortól: "Sajnos Magyarországon nagyon régről eredeztethető a kézi konzolok sikertelensége. Egyáltalán nem jellemző az a fajta hype és őrület, ami például az említett amerikai számoknak is megágyaz. Sajnos ehhez a forgalmazók visszafogottabb marketingaktivitása is hozzájárult" - mondta

"Ennek is köszönhetően azt látjuk, akik idehaza játszanak a Nintendo vagy a Sony handheldjein, azok sokszor igazi hardcore gamerek, és háttérbe szorul az Amerikában oly jellemző családi vagy casual vonal. Véleményem szerint ennek is köszönhető az, hogy a Zelda és Monster Hunter megjelenés nagyon megmozgatta a hazai 3DS híveket, bár rekorddöntésre esély sem volt az asztali konzolokkal szemben" - magyarázta Maurer, miért nem látunk 3DS-be görnyedt arcokat a metrón.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)