Hirdetés

Készül a PlayerUnknown's Battlegrounds mobilos változata

|

A PlayerUnknown's Battlegrounds kínai kiadója és a fejlesztők egy mobilváltozaton dolgoznak, ami egyelőre úgy tűnik, nem jelenik meg a nyugati piacokon.

Hirdetés

Nemrég bejelentette a Bluehole és a játékot Kínában kiadó Tencent, hogy együtt dolgoznak a PlayerUnknown's Battlegrounds mobilos változatán, hogy hordozható eszközökre is elhozzák a PC-n oly népszerű élményt.

Hirdetés

A bejelentés szerint a fejlesztés jól halad, arról viszont nem esett szó, hogy konkrétan milyen mobilplatformokra adják majd ki a mobilos PUBG-t. Érdemes továbbá megjegyezni, hogy az új változat érkezését egyelőre csak a kínai piacon erősítették meg a felek. A mobilporttal ráadásul két legyet is üthet egy csapásra a Bluehole és a Tencent. Egyfelől a PlayerUnknown's Battlegrounds számos mobilos klónjának piacát vehetnék el egy csapásra, másfelől egy, a kínai államnak is megfelelő verziót készíthetnek a betiltással fenyegetett PC-s változat alternatívájaként. Majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

A Tencent egyébként egy egészen különálló battle royale játékon is dolgozik Europa címen, úgyhogy a lehető legtöbbet megpróbálják kihozni a műfajból.

Szerintetek működhet a mobilos PUBG?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)