Hirdetés

Pokémon GO - minden, amit az új edzőtermekről és raidekről tudnod kell

|

Kint van az új Pokémon GO frissítés, már szinte mindenkinek elérhetőek a Raidek, és a Gymekben is megy a tömegbunyó. Gondoltunk segítünk, hogy te is könnyedén eligazodj az új rendszerben.

Hirdetés

A Pokémon GO nyári frissítése több ponton is átdolgozta a játékot. A PVP harcoknak otthont adó Gym, és az azokon megjelenő Raidek szerves részei az élménynek, és míg előbbi csak részben változott, az utóbbi feature teljesen új.

Kezdjük az elején, és nézzük át, hogy hogyan is változtak át az edzőtermek. Mivel még mindig nincs direkt edzők közti harcok, ezért még mindig ez az egyetlen hely, ahol egymásnak eshetünk.

Gym

Első körben a Niantic több PokéStoppot is Gymmé alakított, de ezt nem azért tették, hogy meglopjanak benneteket az ingyen PokéBallok gyűjtésének lehetőségétől. Egyszerűen a frissítés óta az edzőtermek is mini-PokéStoppá váltak. Minden teremnél kiprögethetitek a terület emblémáját, ezzel pedig egy maréknyi tárgyhoz juthattok hozzá. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben a te csapatod uralja a termet úgy több tárgyat kapsz, illetve hogy a Gymekből nyert cuccok nagy része a Pokémon csatákban hasznos eszköz lesz (Potion, Revive Crystal stb.), de persze jó eséllyel esnek innen is labdák.

Az edzőtermek mechanikailag is változtak, többé például nem kell hosszas tréningeken részt venni, ahhoz, hogy több szörny is beférhessen a helyre. A frissítés óta bármikor lepakolhatjuk a saját Pokémonunkat a helyszínen, de maximum 6-an férnek el egy ponton. A termeket védő szörnyek kaptak egy szív alakú motiváció mérőt. Ez idővel szép lassan kimerül, és amikor ez megtörténik, akkor az adott Pokémon haza is megy a teremből. A motiváció akkor is csökken, ha elesik egy csatában, és így CP-je is lejjebb esik szépen lassan, így egyre könnyebb lesz legyőzni az adott ellenfelet.

Amennyiben szeretnéd, hogy sokáig védje a Pokémonod az adott termet, úgy etetheted málnával, és így fenntarthatod a motivációját, de ehhez rendszeresen látogatnod kell az elfoglalt Gymet. Mindezek mellett az új rendszerben akkor is több csatát kell megvívnod, ha csak egy Pokémon védi az adott termet, de ha sikeres volt a támadás, akkor beköltözhetsz. A védelmi bónusz is átalakult: ezentúl nem 10 kreditet kapsz egy birtokolt teremért, hanem a védekező szörnyed 1 kreditet termel minden 10 percben, amit a teremben tölt. Így maximum 50 kreditet hozhat ki egyszerre.

Raidek

Minden klasszikus MMORPG végjátéka a Raid, ahol hatalmas bossok ellen harcolhatunk a csapatunkkal. Nagyjából a Pokémon GO-ban is ez a megoldás. Mindenki, aki legalább átlépte a 20-as szintet már részt vehet egy-egy ilyen Raid alkalmon, ami a Gymek területén zajlik. Egyszer csak az alkalmazás figyelmeztet majd, hogy X időn belül elindul egy általában 1 óráig élő Raid esemény, aminek keretei között odamehetünk, és megpróbálhatjuk legyűrni a nagydarab szörnyet.

A raid Pokémonok jelentősen erősebbek, mint a klasszikus társaik, és ritkábbak is, mint az utcasarkon várakozó Pidgey-k. Ha másért nem, akkor már a begyűjtésükért is érdemes lesz részt venni ezeken. A szörnyek először tojás formában jelennek meg a térképen, melyek más-más színben jelzik, hogy mire számíthatunk induláskor.

Magyarázat:

Max Boss CP: A harc alatt boss pokémonnak ekkora lehet a maximális harci ereje

Max Catch CP: A harc után a pokémon elkapható verziójának ennyi maximális harci ereje

Raid Tier: Ennyi emberrel ajánlott teljesíteni

Type: A pokémon típusa

Rózsaszín tojások (gyakori Raid):

Magikarp

Max Boss CP: 1165
Max Catch CP: 125
Raid Tier: 1
Type: Water (ajánlott Electric típust használni ellene)

Croconaw

Max Boss CP: 5207
Max Catch CP: 913
Raid Tier: 1
Type: Water (ajánlott Electric típust használni ellene)

Bayleef

Max Boss CP: 4375
Max Catch CP: 740
Raid Tier: 1
Type: Grass (ajánlott Fire típust használni ellene)

Quilava

Max Boss CP: 5085
Max Catch CP: 847
Raid Tier: 1
Type: Fire (ajánlott Water típust használni ellene)

Electabuzz

Max Boss CP: 11311
Max Catch CP: 1255
Raid Tier: 2
Type: Electric (ajánlott Ground típust használni ellene)

Exeggutor

Max Boss CP: 12633
Max Catch CP: 1666
Raid Tier: 2
Type: Grass / Psychic (ajánlott Bug típust használni ellene)

Magmar

Max Boss CP: 11610
Max Catch CP: 1288
Raid Tier: 2
Type: Fire (ajánlott Water típust használni ellene)

Muk

Max Boss CP: 11200
Max Catch CP: 1548
Raid Tier: 2
Type: Poison (ajánlott Psychic típust használni ellene)

Weezing

Max Boss CP: 11245
Max Catch CP: 1247
Raid Tier: 2
Type: Poison (ajánlott Psychic típust használni ellene)

Sárga tojások (ritka Raid):

Vaporeon

Max Boss CP: 16696
Max Catch CP: 1804
Raid Tier: 3
Type: Water (ajánlott Electric típust használni ellen)

Arcanine

Max Boss CP: 17832
Max Catch CP: 1622
Raid Tier: 3
Type: Fire (ajánlott Water típust használni ellene)

Machamp

Max Boss CP: 18144
Max Catch CP: 1650
Raid Tier: 3
Type: Fighting (ajánlott Psychic vagy Flying típust használni ellene)

Jolteon

Max Boss CP: 19883
Max Catch CP: 1560
Raid Tier: 3
Type: Electric (ajánlott Ground típust használni ellene)

Gengar

Max Boss CP: 19768
Max Catch CP: 1496
Raid Tier: 3
Type: Ghost (ajánlott Dark típust használni ellene)

Flareon

Max Boss CP: 21155
Max Catch CP: 1659
Raid Tier: 3
Type: Fire (ajánlott Water típust használni ellene)

Alakazam

Max Boss CP: 22646
Max Catch CP: 1649
Raid Tier: 3
Type: Psychic (ajánlott Dark típust használni ellene)

Lapras

Max Boss CP: 21768
Max Catch CP: 1487
Raid Tier: 4
Type: Water / Ice (ajánlott Electric típust használni ellene)

Blastoise

Max Boss CP: 24162
Max Catch CP: 1487
Raid Tier: 4
Type: Water (ajánlott Electric típust használni ellene)

Venusaur

Max Boss CP: 26921
Max Catch CP: 1467
Raid Tier: 4
Type: Grass (ajánlott Fire típust használni ellene)

Charizard

Max Boss CP: 28485
Max Catch CP: 1535
Raid Tier: 4
Type: Fire / Flying (ajánlott Water típust használni ellne)

Snorlax

Max Boss CP: 25419
Max Catch CP: 1917
Raid Tier: 4
Type: Normal (ajánlott Fighting típust használni ellene)

Rhydon

Max Boss CP: 30512
Max Catch CP: 1886
Raid Tier: 4
Type: Ground / Rock (ajánlott Water típust használni ellne)

Tyranitar

Max Boss CP: 34707
Max Catch CP: 2097
Raid Tier: 4
Type: Rock / Dark (ajánlott Fighting típust használni ellene)

Dark/Legendary tojások:

Articuno

Raid Tier: 5
Type: Ice (ajánlott Fire típust használni ellene)

Zapdos

Raid Tier: 5
Type: Electric (ajánlott Ground típust használni ellene)

Moltres

Raid Tier: 5
Type: Fire (ajánlott Water típust használni ellene)

Mewtwo

Raid Tier: 5
Type: Psychic (ajánlott Dark típust használni ellene)

Raikou

Raid Tier: 5
Type: Electric (ajánlott Ground típust használni ellene)

Entei

Raid Tier: 5
Type: Fire (ajánlott Water típust használni ellene)

Suicune

Raid Tier: 5
Type: Water (ajánlott Electric típust használni ellene)

Lugia

Raid Tier: 5
Type: Psychic / Flying (ajánlott Dark típust használni ellene)

Ho-oh

Raid Tier: 5
Type: Fire / Flying (ajánlott Water típust használni ellene)

A fenti kategória képviselőiről még csak ennyit tudunk. A harci erejük egyelőre hétpecsétes titok, amit a Niantic egy nukleáris csapást is túlélő széfben őriz. Akárhogy is, amennyiben sikerül leverni a fentiek valamelyikét lehetőséget kaptok rá, hogy elkapjátok annak gyengébb változatát, és ehhez spéci, csak Raid bossokhoz használható fehér Pokélabdákat is kaptok. Ezeket az esemény után nem őrizhetitek meg, de a raidért járó tapasztalati pontokat, Golden Berryket és Rare Candyket igen. Az aranymálna itt nem egy díj, hanem a pokémonnal megetethető tárgy, aminek köszönhetően sokkal könnyebb lesz elfogni a célpontot. A Rare Candy pedig olyan cukorkává alakul, amilyenre szükségünk lehet.

Fontos apróság a raidek kapcsán: ahhoz, hogy részt vegyél egy esemény szükséged lesz egy Raid Pass tárgyra. Ebből egyet minden nap kaphatsz egy teremnél vagy PokéStoppnál, és ha nem használod el az aznapit, akkor fel is halmozhatod őket. Ettől függetlenül egy nap maximum két ingyenes Raid Pass-t használhatsz fel. Ez a korlátozás a 100 kreditért vásárolható Premium Raid Pass-ra nem vonatkozik.

Szép új világ(?)

A raidek meglehetősen szórakoztatóak, de a Gym rendszerrel még így is több probléma van. Ezeket talán majd egy másik cikkben számba vesszük, addig viszont még boldogan harcolgatunk és raidelünk mi is. Ha vannak extra taktikáitok, vagy véleményetek az új lehetőségek kapcsán, akkor a kommentek között hagyjátok itt őket.

Az információkért köszönet az /r/TheSilphRoad és az /r/PokémonGO közösségnek, a VG247-nek, és a Trainer Tips csapatának.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)