Hirdetés

Pokémon Go - jó, hogy megjelent, csak megint leálltak a szerverek

|

Végre megjelent nálunk is a Pokémon Go, de úgy tűnik, hogy a szerverek ezúttal sem bírták az ifjú Pokémon edzők áradatát.

Hirdetés

Pont néhány órával ezelőtt futott be a nagy hír, hogy végre megjelent a Pokémon Go, mi pedig már éppen bontottuk is a pezsgőt, de úgy tűnik, hogy még mindig nem teljes az öröm, ugyanis a szerverek ismét megadták magukat.

A játékot fejlesztő Niantic már az európai megjelenés előtt is említette, hogy a szerverek miatt nehéz egyszerre minden régióba bevezetni a játékot és feltehetőleg igyekeztek is felkészülni az újabb áradatra, de sajnos ez sem volt elég, a játékosok legtöbbje máris arról számol be, hogy képtelenség belépni.

Jól látszik ebből, hogy népszerű mobiljátéknak lenni egyszerre áldás és átok: a Pokémon Go hihetetlen népszerűségnek örvend és milliókat vont be a játékba, akiket különben talán nem is érdekelne az ilyesmi, de a Niantic szerverei már a kezdetek óta küzdenek azzal, hogy eleget tudjanak tenni a hatalmas érdeklődésnek. A Niantic vezérigazgatója, John Hanke egy interjúban elárulta, hogy a japán megjelenés előtt mindenképpen növelik a szerverek kapacitását, remélhetőleg ez a többi játékosnak is segít majd. Várjuk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)