Hirdetés

PUBG: New State és még 16 új mobiljáték, amire érdemes figyelni

|

Megérkezett a PUBG félig-meddig folytatása, kizárólag mobilokra.

Hirdetés

2017 márciusában ismertük meg az akkor még csak PC-n, korai hozzáféréssel elérhető PlayerUnknown's Battlegroundst, ami nagyon hamar iszonyatosan nagy népszerűségre tett szert, rengeteg pénzt termelt, volt, hogy több mint egymillióan játszották egyidőben. Még mindig jól pörög a PC-s változat, továbbra is a Steam harmadik legnagyobb felhasználói bázissal rendelkező játéka a CS:GO és a Dota 2 után, de a 2018-ban megjelent mobilos kiadás még nagyobb siker lett, 2021 márciusáig több mint egymilliárd alkalommal töltötték le a felhasználók. Most eljött a folytatás ideje, ez e heti kiemeltünk.

Hirdetés

Kiemelt mobiljáték megjelenések

PUBG: New State (iOS, Android) - ingyenes

Következő generációs battle royale-ként hirdeti magát a PUBG: New State, melyben 100 játékos egy új területen harcolhat egymással fegyvereket, eszközöket, járműveket használva. A fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek a látvány fokozására, bevezettek új mechanikákat is, és van némi történetmesélés. Egy próbát megér, ha szeretitek a műfajt.

További mobiljáték megjelenések

Blitz: Rise of Heroes (iOS, Android) - ingyenes

Blockbane (iOS, Android) - ingyenes

Blue Archive (iOS, Android) - ingyenes

Card Blast! (iOS, Android) - Netflix előfizetéshez kötött

Escape from Crimson Manor (iOS, Android) - 699 Ft

A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2 3

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)