Hirdetés

Megszűnik a Scrolls, a Mojang kártyajátéka

|

A Minecraft készítőinek sem jöhet össze minden: a Scrolls nevű stratégiai kártyajáték fejlesztése leáll, és idővel a szervereket is lekapcsolják.

Hirdetés

2013 júniusában a Mojang megpróbálta megmutatni, hogy nem csak a Minecrafttal tud sikereket elérni, és a Scrolls béta alatt „több tízezer játékos harcolt naponta”.

Aztán a játékosszám csökkent, mígnem eljutottunk a mai napig, amikor is a csapat bejelentette, hogy az Echoes az utolsó tartalmi frissítés, a továbbiakban csak a balanszot fogják javítani, ha kell. Ennek ellenére a játék árusítását 2016. július 1-ig nem szüntetik be, és mostantól minden bevételt arra fordítanak, hogy ameddig lehet, életben tartsák. A Mojang mindenkinek megköszönte a támogatást, illetve eleve azt, hogy játszottak a játékkal. 

Az, hogy a szerverek csak – szinte napra pontosan – egy év múlva állnak le, utalhat arra, hogy a csapat azért még reménykedik a fellendülésben. Valószínűleg hiába. Továbbá érdekes, hogy korábban a Bethesdával pereskedtek a név miatt, de végül megállapodtak abban, hogy míg a Mojang nem egy kihívót készít a The Elder Scrolls sorozat számára, addig gond nélkül maradhat ez a neve – viszont készül a The Elder Scrolls Legends, ami már egy kártyajáték, és konkurencia a Scrolls számára.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)