Hirdetés

Eltűnt az App Store-ból a Super Mario Run – ennyi volt a Nintendo mobilos nyitása? (frissítve)

|

Lehet, hogy csak ideiglenes az állapot, de jelenleg nem lehet megtalálni az iOS-es alkalmazásboltban a Super Mario Runt.

Hirdetés

Frissítés: Azóta visszatért, valószínűleg egy hiba miatt kellett levenni.

Korábban írtuk: Nagy érdeklődés kísérte a játék tavaly decemberi megjelenését, de miután kipróbálták az ingyenes pályákat, kevesen akartak 3500 forintot adni a teljes verzióért.

Hirdetés

A Super Mario Run így nem lett olyan óriási siker, mint amilyennek a Nintendo szerette volna, és nem is nagyon hallottunk felőle mostanában. A cég nem nyilatkozott semmit azzal kapcsolatban, hogy meg szeretné szüntetni, de valamilyen oknál fogva ma eltűnt az App Store kínálatából világszerte. Aki egyszer letöltötte, az a megvásárolt alkalmazások között megtalálhatja, de egy szimpla keresés nem hoz találatot, a linkje pedig nem az adatlapjára visz. A Google Playben változatlanul szerepel. 

Az iOS 11 közelgő megjelenése miatt sok 32-bites alkalmazás szűnik meg működni, viszont a Super Mario Run eleve 64-bites volt, úgyhogy még csak frissíteni sem kell. Ha addig nem kerül vissza, remélhetőleg az Apple szeptember 12-ei előadásán hallunk valamit róla vagy egy esetleges folytatásról, átalakított újrakiadásról.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)