Hirdetés

Ez a The Witcher mobiljáték nem véletlenül merült teljes feledésbe

|

Tudtátok, hogy anno készült The Witcher játék mobilokra? Persze nem olyan minőségű alkotásra kell gondolni, amilyeneket Androidra és iOS-re kapunk mostanában. És most finomak voltunk.

Hirdetés

Amikor 2007-ben megjelent CD Projekt Red gondozásában készült The Witcher, valószínűleg még a lengyel fejlesztők sem sejtették, hogy néhány évvel később mekkora rajongótáboruk lesz. Ám ugyanebben az évben megjelent a piacon egy másik, szintén Geralt főszereplésével készült kaland is, de erről a legtöbben mára már megfeledkeztek.

Hirdetés

Ez talán nem is véletlen, ugyanis a Breakpoint által készített The Witcher: Crimson Trail sokak szerint nem lett egy kiemelkedő darab, habár akadtak olyan elemei, amelyek kicsit érdekessé tehették a rajongók számára. A játék egy platformer volt, amiben a fiatalt Ríviai Geraltot irányíthattuk, és mindenféle sötét helyen kalandozhattunk, miközben szabadon lekaszabolhattuk az útunkba kerülő szörnyetegeket.

A mobilos The Witcher ötlete alapvetően nem lett volna rossz, hiszen már 2007-ben is léteztek élvezhető címek telefonokra, de a programnak sajnos olyan technikai hiányosságai voltak, amelyek eléggé tönkrették a játékmenetet. Ha megnéznétek, milyen is volt a Crimson Trail, akkor vessetek egy pillantást minimme alábbi videójára, amiben a youtuber elég jól bemutatja nekünk a játékot.

Ti emlékeztek még erre a játékra?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)