Hirdetés

„Mindent elhozunk, ami csak elérhető” - Csanda Gergellyel, a PlayIT és a Budapest Comic Con főszervezőjével beszélgettünk

|

Hosszabb hiátus után tér vissza végre-valahára a PlayIT Show, de nem csak ezzel a rendezvénnyel készül az idei nyárra Csanda Gergely.

Hirdetés

Idén debütál a Budapest Comic Con, melyhez fogható képregényközpontú rendezvényt lefedettsége és monumentalitása terén nem igazán találtak eddig a magyar rajongók, illetve vele párhuzamosan visszatér a gamerek számára már hosszú ideje ismert PlayIT Show is. 

Ismételten a MEEX és Csanda Gergely főszervező áll a projektek mögött, vele beszélgettünk most többek között arról, hogy mennyiben lesz más az idei show, mint a korábbiak. 

GameStar: Júniusban egyszerre két rendezvénnyel tértek vissza, ezeket azonban többszörösen halasztani kellett a járványhelyzet miatt. Hogyan vészelte át a csapat az elmúlt időszakot, mi volt a legmegterhelőbb?

Csanda Gergely: Valóban újra rendezvényt szervezhetünk, és ezt nagyon jól esik kimondani. Nehéz volt az elmúlt 2,5 év, de nem csak nekünk, hanem szinte mindenkinek. A közös küzdelem erősebbé tette a csapatot, büszke vagyok a kollégáimra, és nagyon sok pozitív impulzus kaptam Tőlük. Sok mindent elmond, hogy páran már nem nálunk dolgoznak, mégis önzetlenül, folyamatosan segítik a csapatot a háttérből.

GameStar: A PlayIT igencsak hosszú múltra tekint vissza. Miben lesz más az idei rendezvény, mint a korábbiak?

Cs. G.: Nem árulok el nagy titkot, ez most az átmenetel rendezvénye lesz. Nem lesz akkora, mint az eddigi PlayIT Show-k, mert a piac is megsínylette az elmúlt időszakot, és a nemzetközi cégek még nagyon vegyesen állnak hozzá a rendezvényeken való részvételhez. Ugyanakkor a tőlünk elvárt színvonalat hozni fogjuk, és mindent elhozunk, ami csak elérhető.  

GS: Budapest Comic Cont most először fogtok rendezni. Hogyan jött az ötlet, hogy a képregényes, "Con jellegű" rendezvények felé is nyissatok?

Cs. G.: A PlayIT Show fejlődése során vált egyre inkább érdekessé ez a terület is. Hoztunk színészeket a PlayIT rendezvényekre, és a cosplay is egy folyamatosan fejlődő részünk volt. Innen már csak egy ugrás a külön rendezvény, melyen még inkább fókuszálva tudunk a képregénye, a filmre és a cosplayre koncentrálni.

GS: Ha csak egy-egy elemet emelhetsz ki, szerinted mi lesz idén a legnagyobb attrakció a PlayIT-en és a  Budapest Comic Conon?

Cs. G.: A PlayIT-re rengeteg eszközzel készülünk, így a közös játéknak köszönhetően valóban a találkozás ünnepe lehet a rendezvény. A Budapest Comic Conra sikerült egy nemzetközi Star Wars kiállítást elhozni, de amúgy is olyan programok lesznek, amik soha nem voltak még itthon semmilyen eseményen. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


GS: Ha valaki most először jár PlayIT-en, akkor szerinted legelőször mit kell mindenképpen megnéznie, kipróbálnia?

Cs. G.: A PlayIT a gamerek fesztiválja. Találkozhatsz élőben azokkal, akikkel online nyomod egész nap. Bepattanhatsz egy profi autószimulátorba, kipróbálhatsz 40-50 éves játékgépeket, nézheted az e-sport programokat, vagy a színvonalas nagyszínpadi műsorfolyamot, és aktívan eltölthetsz akár 2 napot is. A PlayIT apró kis részei adják az egészét, éppen ezért konkrétan nem szeretnék kiemelni semmit. 

GS:  Ha a világon bárkit elhívhatnál, és biztosan igent mondana, kit látnál szívesen akár a PlayIT-en, akár a Budapest Comic Con?

Cs. G.: Jó lenne oda eljutni, hogy nagy nemzetközi játékfejlesztők tartanak előadásokat a PlayIT-en, ez régi vágyam. És Bill Gates is eljöhetne, ha már a lehetetlen is lehet mondani. Comic Con kapcsán, ha egyszerre itt lenne az összes Bosszúálló, az elég menő lenne…

GS: Mik a távlati terveitek akár még idén az év második felében, akár 2023-ban?

Cs. G.: Erre a júniusi rendezvények után tudok választ adni, de egy biztos: ahogy a rendezvényszakma összes szereplőjének, nekünk is újra kell építeni magunkat. Apró lépésenként haladunk, és fejlesztjük a rendezvényeinket a látogatók igénye alapján.

GS: A PlayIT csapata legutóbb épp a háború elől menekülő gyerekeknek segített, de korábban is rendszeresen részesei voltatok különféle jótékonysági megmozdulásoknak. Terveztek most is valami hasonlót a PlayIT-en?

Cs. G.: Igyekszünk segíteni, ahol csak tudunk. Mindkét rendezvény esetében, a helyszíni belépő árából 500 Ft-ot jótékonysági célokra ajánlunk fel a Szintlépés Alapítványon keresztül. Itt az alapítvány mellett ki kell emelnem mindenképpen a Hungexpo hozzáállását, akik szintén segítenek minket ebben.

GS: Készültök a visszatérés alkalmából valamiféle jegyakcióval?

Cs. G.: A két rendezvény bár egymás mellett lesz, de külön jeggyel látogatható és el lesznek választva egymástól. Ugyanakkor komoly akcióval készülünk: Budapest Comic Con jeggyel ugyanis be lehet menni a PlayIT Show-ra is! De a PlayIT látogatóknak sem kell búsulniuk. Most jó pár ezren a 10 évvel ezelőtti áron vehetik meg jegyüket a K&H Banknak köszönhetően. Az 1 500 Ft-os ár azt hiszem mindent visz. Ezekkel az akciókkal szeretnénk megköszönni a rajongóink kitartását és azt a folyamatos bíztatást, amit kaptunk az elmúlt években.   

GS: Két ekkora rendezvény szervezése mellett most biztosan a szokásosnál is kevesebb szabadidővel rendelkezel, de ha mégis le tudsz ülni néha játszani egy kicsit, akkor mivel teszted?

Cs. G.: Egy játék köt le igazán, az a Commodore 64-en játszható Wizard of Wor, de mivel nincs otthon ilyen gépem, csak a rendezvények előtt játszom vele picit (108 000 a rekordom). A hétköznapokon marad  a CandyCrush, és a foci a gyerekekkel.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)