Hirdetés

5 program, amit semmiképp ne hagyj ki a győri PlayIT-en!

|

Rengeteg élménnyel vár titeket holnap az első 2018-as PlayIT Show - összeszedtük, mi az, amit mindenképp át kell élnetek.

Hirdetés

Győrben veszi kezdetét a tavaszi PlayIT-szezon, március 3-án szinte egész nap a játékoké lesz a főszerep az Olimpiai Sportparkban.

Minden eddiginél több játékállomással vár titeket a rendezvény, egy egész napot eltölthettek úgy, hogy egy pillanatig sem fogtok unatkozni. Viszont lesz pár helyszín, amit feltétlenül érdemes útba ejteni, néhány program, amiről nem akartok majd lemaradni. Íme az az öt, ami szerintünk kötelező:

Vastrón

Ha szeretitek a Trónok harcát, azért, ha nem szeretitek, de mégis dicsekednétek azzal, hogy ültetek a Vastrónban, azért érdemes meglátogatni az HBO standját. Mindenki lehetőséget kap arra, hogy pár pillanatra átélje, milyen ott helyet foglalni, ahol Westeros uralkodói töltik idejük nem elhanyagolható részét, de az HBO GO-tagok kiemelt szeretet élveznek, és egy rövidebb sorban várakozhatnak. Részleteket itt találtok

Lenovo Mirage Headset - Star Wars Jedi Challenges AR

Lesz Oculus Rift, HTC Vive és PlayStation VR is, de egyik sem olyan menő, mint a Lenovo AR (kiterjesztett valóság) szemüvege, mellyel Jedi tanonccá változhattok, megvívhattok Kylo Rennel, vagy holosakkozhattok egy menetet. További videókat itt találhattok.

ROG PUBG Arena

Ha megéheznétek és betolnátok egy csirkevacsit, 28 géppel vár titeket a ROG PUBG Aréna, ahol egy helyszíni nevezéses versenyben vehettek részt, mely az ASUS bivalyerős PC-in zajlik. Higgyétek el: az élmény nem ugyanolyan, mintha otthon játszanátok.

PlayIT Gameshow

A Nagyszínpad egész nap izgalmas programokkal vár titeket, de délben kiemelten érdemes lesz ellátogatni oda. Ekkor ugyanis a Pamkutya, Isti és Unfield csapnak össze egy Gameshow során, melynek keretében kiderül, ki a legjobb gamer. A srácok nem csak videojátékban mérik össze tudásukat... de ez legyen meglepetés.

Clash Royale

Végül pedig ott az utóbbi évek egyik nagy meglepetése, a mobilos e-sport élén álló Clash Royale, mellyel alkalmatok nyílik majd a rendezvényen is játszani. Ha kíváncsiak vagytok rá, miért ilyen kiemelkedő ez a játék, és kipróbálnátok, milyen élőben összecsapni valakivel, a győri PlayIT-en keressétek a standot!

Jegyek a holnapi nap folyamán egész nap vásárolhatók a helyszínen. Ne hagyjátok ki, győri PlayIT csak egyszer van egy évben!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)