Hirdetés

Újra itt a PlayIT Ház!

|

Még több videóssal, még izgalmasabb programokkal és rengeteg meglepetéssel tér vissza a tavasszal hatalmas sikert arató vetélkedősorozat, a PlayIT ház.

Hirdetés

Ahogy azt bizonyára a legtöbben tudjátok, közvetlenül a tavaszi Xbox One PlayIT Show előtt került megrendezésre az első PlayIT Ház, ahol a videósok két héten keresztül minden nap izgalmas vetélkedőkön vettek részt, a rajongók pedig élőben követhették az egészet. Nagyon hasonló koncepcióval, de még változatosabb programokkal a héten kezdetét veszi a második felvonás!

Már a héten?!

Bizony, a PlayIT Ház 2.0 október 27-én (pénteken) kezdődik, és 10 napon keresztül tart, vagyis november 5-én egy fergeteges fináléval ér majd véget, ezzel garantálva a programot a teljes őszi szünetre. A stúdió átköltözött a Duna Plázából az Árkádba, ahol a G2 Café mellett csíphetitek el kedvenceiteket. A program minden nap délelőtt kezdődik és egészen estig tart. A srácokra kifejezetten mozgalmas napok várnak, amihez az energiát ezúttal is a Zing és a Monster biztosítják.

Jó, jó, de kik lesznek bent?

Bár maga a program egy picit rövidebb lett, a vendégek száma nőtt, 14 helyett ugyanis ezúttal 20 videós teszi tiszteletét a PlayIT házban. Mivel ezúttal is minden nap 4-en versenyeznek a pontokért, a fejszámolók már kiszámolhatták, hogy minden videós pontosan 2 napot tölt majd a PlayIT Házban. Természetesen a tavaszi csapat teljes egészében ott lesz most is, így többek közt a GameDay Iroda, Pamkutya Pista és Béla, a KD Csapat, valamint Kaci is bent lesz. Hozzájuk csatlakoznak majd olyan arcok, mint Paplovag,  Videojáték Zsolti, vagy épp Csecse Attila. 

A műsort ezúttal is a tavaszi duó, vagyis a fantasztikus BZ és a csodálatos Losonczi Kata vezetik majd, ezzel garantálva, hogy a lehető legtöbb infót kapjátok arról, hogy pontosan mi is történik odabent. Tavasszal nagy sikert arattak a szünetekben megtartott ad-hoc Q&A blokkok, így ezekre természetesen most is számíthattok, ha meg akartok tudni valamit a műsorvezetőktől vagy a videósoktól.

Íme a PlayIT Ház 2.0 pontos beosztása, hogy biztosan ne maradjatok le kedvenceitekről:

És mit fognak csinálni?

A vetélkedők a tavaszihoz hasonló formában, de teljesen új játékokkal kerülnek megrendezésre. Lesznek versenyek klasszikus videojátékokban, mobilos címekben, kell majd ügyeskedni a virtuális valóságban, és lesznek nehezített, vicces feladatok is, de természetesen a kooperatív vetélkedők és a kvízek sem tűnnek el a programból. Sőt, arra is lehetőségetek lesz, hogy becsatlakozzatok a programba és együtt játsszatok a videósokkal, például Rocket League-ben vagy Forza Motorsport 7-ben.

Most már a meglepetést is mondjátok el!

Hazánkban hivatalosan november 7-én jelenik meg az Xbox One X, így keresve sem találhattunk volna jobb alkalmat arra, hogy az ország legismertebb videósaival együtt ünnepeljük meg a rajtot. A PlayIT Ház nagy utolsó napja nemcsak a rendezvény fináléjának, hanem egy Xbox One X launch party-nak is helyet ad, itt mutatkozik be hazánkban a Microsoft új üdvöskéje, amit természetesen azonnal ki is próbálhattok.

És hol tudom nézni?

Az élő közvetítéseket minden nap a PlayIT hivatalos YouTube csatornáján követhetitek figyelemmel, ha pedig nem akartok lemaradni a legjobb pillanatokról, mindenképp nézzétek majd vissza az összefoglalókat is, amelyek a következő nap délelőttjén kerülnek fel a csatornára. Érdemes folyamatosan követni az eseményeket, hiszen nyereményjátékok is pörögnek egész héten, így akár izgalmas ajándékokat is hazavihettek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)