Hirdetés

Kártyák is járnak a PlayIT jegyek mellé - de mire jók?

|

A Deluxe, Collector's Edition és Excellent VIP jegyet vásárlók kapnak egy kártyát, ami sokban segít nekik.

Hirdetés

Aki normál jegyet vásárol a budapesti PlayIT-re, minden programon részt vehet, minden standot meglátogathat, és nagyon jó élményben lesz része. Aki viszont többet szeretne, három extra jegy közül választhatott. Ezekről írtunk már itt, viszont arról még nem, hogy mit tud majd a kártya, ami most először jár velük.

A Deluxe, CE és EVIP kártyák Hellopay kártyák, melyekre kuponok lesznek feltöltve, de aki szeretné, pénzt is rakhat rá, így rettentő egyszerűen vásárolhat a Hellopay terminállal felszerelt standoknál. A különböző jegyek mellé járó extrák közül néhányat úgy szerezhettek meg, hogy a kártyát használjátok: ennek segítségével kérhetitek el a nektek járó Monstert a G csarnokban, a Monster standnál, a Zing Burger PlayIT Editiont a passzázsban (két csarnok között), illetve ezzel érvényesíthetitek kedvezményeteket a PlayIT Shopban

Természetesen ezek csak a kártyán járó extrák, a továbbiakat más formában kapjátok meg. Ha többet szeretnétek tudni magáról a Hellopayről, kattintsatok ide.

Elővételben ma már csak normál jegyet tudtok venni, az extra jegyek a helyszínen nem lesznek elérhetők.

Minden egyéb infót a rendezvényről megtaláltok itt, nagyon fontos, olvassátok át.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)